Nagy Ervin nagyon megfiatalodott

A Kincsem sztárja folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogy újabb és újabb oldaláról mutatkozhasson be a közönségnek. Az idei esztendőben erről többszörösen is bizonyítékkal szolgált. A közel ötszázezer nézőt vonzó Kincsemben a leghíresebb magyar csoda ló gazdájaként a lovaglótudását mutathatta be a közönségnek. A Konyhafőnök VIP-ben a séf képessgeit csillogtatva jutott be a műsor fináléjába. Legutóbb pedig azzal lepte meg a rajongóit, hogy az új magyar, 640 millió forintból készült családi rajzfilmben, a Salamon király kalandjaiban (bemutató: szeptember 28.) a mindössze 17 éves címszereplőnek kölcsönözte a hangját. Dacára a korkülönbségnek a színész és a figura közt, az alkotók egybehangzó állítása szerint Nagy Ervin szinkronja igazán markáns, vidám és lendületes karakterré formálta a bohó, szertelen főhőst, akit reményeik szerint legalább annyira szeret majd a közönség, amennyire ők szerettek dolgozni vele és a róla szóló történeten.

 

A film hőse a 17 éves, meglehetősen szertelen Salamon király, aki nemrég örökölte meg a trónt apjától, Dávidtól, azonban még nem érett meg az uralkodása, mindenből viccet csinál, és idős tanácsadójára is csak ritkán hallgat. Különleges képességét (ért az állatok és növények nyelvén) is csak csínytevésre használja. Legjobb barátja Tobi, a sivatagi róka, aki minden mókában hű társa. Mindeközben Jeruzsálem városa rendkívüli eseményre készül: Balkis, Sába királynőjének érkezésére. A terv a két fiatal összeházasítása. Ám mielőtt az esküvőre sor kerülne, Hadad, Edóm utolsó királyának a fia ront elő a tömegből, és esküt tesz, hogy apja bűnéért, Edóm lerombolásáért, bosszút áll Salamonon. Bosszújához megidéz egy démont, Salamon pedig a sivatag közepén találja magát, távol az országától. A királyfi és Tobi útnak indulnak, hogy visszaszerezzék a trónt, ám útjuk során számtalan kaland vár rájuk.

 

Salamon király kalandjai a József Attila-díjas Böszörményi Gyula forgatókönyvíró közreműködésével készült, Temple Réka producer vezetésével, és a Cinemon Stúdió részvételével. A Magyar Nemzeti Filmalap 200 millió forinttal támogatta a mintegy 640 millió forint összköltségvetésű családi rajzfilmet. A Salamon király kalandjai rendezője a belga származású Albert Hanan Kaminski, aki több népszerű animációs filmet, köztük a Babar: Az elefántok királya és a Pettson és Findusz-t is jegyzi.

 

A film előzetese itt található: https://www.youtube.com/watch?v=JMRmnaMJtTI&list=PLnI1V8gzYBZl7If94OjAEluNJZuubrYRE&index=4

 

További információk és képek a filmről itt: http://vertigomedia.hu/premierek/salamon-kiraly-kalandjai