Törökország engedélyezte a saját fejlesztésű Turkovac vészhelyzeti alkalmazását

    A török gyógyszerfelügyeleti hatóság engedélyezte a koronavírus elleni, török fejlesztésű Turkovac vakcina vészhelyzeti alkalmazását – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter szerdán a délkeleti Sanliurfában található gyártóüzemben.

    Koca egyúttal bejelentette, hogy megkezdődött az oltóanyag sorozatgyártása is, és ezzel Törökország a kilencedik ország a világon, amely vakcinát állít elő a SARS-CoV-2 koronavírus ellen.


    A tárcavezető jelezte: a készítményt a következő hét végétől kezdik el alkalmazni a lakosság tömeges oltása keretében. Ates Kara, a török egészségügyi minisztérium által létrehozott tudományos tanács tagja vasárnap az Anadolu török állami hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a rendelkezésre álló adatok értelmében a Turkovac emlékeztető oltásként lesz használható.


    Recep Tayyip Erdogan török elnök videóhíváson keresztül kapcsolódott a sanliurfai eseményhez. Megszólalásában kiemelte, hogy országa világszerte elérhetővé kívánja tenni az oltóanyagot.


    Ates Kara a sanfliurfai eseményen a vakcina hatásossága kapcsán azt mondta, hogy a klinikai vizsgálatok során egyetlen fertőzött sem szorult kórházi ellátásra. Az oltóanyaggal kapcsolatos hatásossági adatok nem ismertek.


    Az elölt koronavírust tartalmazó Turkovacot az Erciyes Egyetem és a Törökországi Egészségügyi Intézetek Elnöksége (TÜSEB) fejlesztette ki.


    A 83,6 milliós Törökországban jelenleg a Sinovac, valamint a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával végzik a lakosság oltását. A kétdózisú oltóanyagok első adagját eddig 56,7 millió, míg a másodikat 51,2 millió embernek adták be, ami 82,56 százalékos átoltottságot jelent a 18 évnél idősebb lakosság körében.


    A kis-ázsiai országban a harmadik oltás is elérhető, amelyet 15,3 millióan kaptak meg.