Több mint hetven új tűzoltó tett esküt

    Öt hónapon át tartó kiképzést követően hetvenhárom újonc tűzoltó tett esküt pénteken Budapesten – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-t.

    Az újoncok a katasztrófavédelem oktatási központjában kaptak elméleti és gyakorlati képzést, amelyet egy-egy tűzoltóságon eltöltött háromhetes gyakorlat követett. A képzés végeztével speciális, életből kiragadott balesetet és tűzesetet szimuláló helyzetekben tettek vizsgát – ismertették.


    Felidézték, hogy a vizsgatételek között olyan különleges helyzetek is szerepeltek, mint amilyet egy égő társasház, kigyulladt iskolai tornaterem, égő búzatábla vagy egy súlyos vasúti baleset jelent.


    A hetvenhárom újonc hivatásos tűzoltó közül Budapesten tizennyolc, Pest megyében tíz, Békés és Borsod megyében hét-hét, Komárom-Esztergom megyében hat, Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében négy-négy, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád és Veszprém megyében három-három, Jász-Nagykun-Szolnok és Vas megyében pedig egy-egy újonc kezdheti meg szombattól a szolgálatot – olvasható a közleményben.