Szijjártó szerint másfél héten belül érkezik az orosz oltóanyagminta – amelynek használata mellett is többen megfertőződtek

     Másfél héten belül érkezik Magyarországra a koronavírus elleni orosz oltóanyagminta – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerda este az M1 aktuális csatornán.

Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban büszkén újságolta, hogy a Szputynik V vakcinát a lánya is megkapta, és kiválóan működik. Úgy tűnik, ez nem teljesen igaz.

    Szijjártó Péter kifejtette: a Szputnyik nevű vakcina most kapta meg félidős jelentését, amely szerint 92 százalékos a hatékonysága. Kiemelte: ez Magyarország számára jó hír, mert a magyar kormány ennek beszerzéséről előrehaladott tárgyalásokat folytat.

A KÜLÖNBÖZŐ VAKCINÁKKAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK >>>


    Másfél héten belül érkezik a minta, amelyet laboratóriumi vizsgálatnak vethetnek alá. Decemberben kismennyiségű szállítmány érkezik a klinikai tesztek elvégzéséhez. Január második felében pedig elkezdődhetnek a nagymennyiségű szállítások – mondta.


    Szerdán megállapodtak Oroszországgal, hogy a magyarországi engedélyezéshez szükséges dokumentációt az orosz fél legkésőbb csütörtök estig összeállítja és eljuttatja Budapestre.

Orbán Viktor reméli, hogy karácsonykor már lehetnek nagyobb családi összejövetelek


    A miniszter azt is elmondta, hogy még szerdán megszülethet az a szabályozás, amelynek értelmében ki lehet majd adni egy “vészhelyzeti”, ideiglenesen 6 hónapra szóló importengedélyt.


    Szijjártó Péter kitért arra is, hogy pénteken az orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel egyeztet. A tanácskozáson részt vesz az a magyarországi vállalat is, amely jelenleg más vírusok, köztük influenza elleni oltóanyagot gyárt.


    Azt már tudni, hogy ez a vállalat megfelel az úgynevezett második fokozatú biztonsági szintnek. Azt viszont még vizsgálják, hogy át tud-e állni ennek az oltóanyagnak a gyártására. Erre jövő hét közepén, végén lehet meg a válasz – mondta.


    A miniszter kiemelte: ha egy országnak saját oltóanyag-gyártási kapacitása van, akkor nem kerül kiszolgáltatott helyzetbe. Hangsúlyozta ugyanakkor: a magyar kormány továbbra is arra törekszik, hogy minél több forrásból, minél több és minél jobb oltóanyagot szerezzen be, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyenek a magyar emberek.


    Szijjártó Péter – aki már kilenc napja van karanténban koronavírus-fertőzés miatt – azt is elmondta: ahogy telik az idő, egyre nehezebben viseli a karantént. Egyre jobban hiányzik neki családja.


    Az elmúlt másfél napban viszont már úgy érezte, enyhültek a tünetei – mondta, megjegyezve ugyanakkor, hogy korábbi fizikai állapotának visszaszerzése még eltarthat egy ideig.


    Kitért arra is, hogy a karanténból is igyekszik végezni a munkáját: például internetes kapcsolaton keresztül és telefonon is folyamatosan egyeztet. Reméli, hogy jövő héten már a munkahelyén dolgozhat.

https://miazablogger.hu/2020/11/12/mialatt-orbanek-a-ruszki-kamut-eroltetik/