Nőtt a Szép-kártya feltöltések és a költések értéke az első fél évben

    Jelentősen megnőtt a Szép-kártya feltöltések és a költések értéke idén az első fél évben a kártyakibocsátók adatai szerint.

    Az OTP Pénztárszolgáltató az MTI érdeklődésére közölte: az idei első fél évben a munkáltatók 165 milliárd forintot utaltak a munkavállalóik SZÉP-kártya számláira, 30 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakinál.     A feltöltések növekedésében a SZÉP-kártya széles körű felhasználhatósága mellett a kedvező jogszabályi környezetnek is fontos szerepe van, hiszen december 31-ig csak a 15 százalékos szja terheli a SZÉP-kártyás juttatásokat, a zsebekre kedvező adózás mellett utalható keretösszeg pedig a korábbi időszak mintegy duplája.


    Az első féléves költés összege – 123 milliárd forint – még a feltöltéseknél is markánsabb, 67 százalékos növekedést mutatott tavalyhoz képest – közölte az OTP.


    A költés kiugró növekedése részben abból fakad, hogy a tavalyi bázis a járványhelyzet miatt alacsony. Ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy különösen a májusi és a júniusi költés a járvány előtti évekhez képest is rekord értékeket ért el. Ebben a járvány miatti korlátozások fokozatos feloldása, a belföldi utazások elsődlegessé válása mellett leginkább a zsebek közötti átjárhatóságot lehetővé tevő áprilisi jogszabály-módosítás játszott szerepet.


    Kitértek arra: idén már tíz éve, hogy az OTP Pénztárszolgáltató a piacon elsőként elérhetővé tette az OTP SZÉP kártyát. A juttatás mára a belföldi turizmus és vendéglátás egyik motorjává vált, 1,7 millióan használják. Az elmúlt tíz évben a magyar munkavállalók több mint 1000 milliárd forintnyi feltöltést kaptak OTP SZÉP kártyáikra.


    A K&H Bank arról tájékoztatott, hogy az alszámlák közötti átjárhatóságnak is köszönhetően hatalmas érdeklődés van a SZÉP-kártya iránt. 2021 első felében duplájával emelkedett az elfogadóhelyek száma és a szálláshely, valamint a szabadidő alszámlák használata is megkétszereződött az előző év azonos időszakához képest.


    Míg tavaly egész évben több mint 4 ezer vállalkozás csatlakozott a programhoz, idén az első fél évben több mint 3400-zal bővült a K&H SZÉP kártya elfogadóhelyek száma. Ezzel országos szinten közel 34 ezerre nőtt a fizetési lehetőségek száma.  


    Az alszámlák közötti átjárhatóság a kártyahasználatban is látványos növekedést produkált. Amíg az első negyedévben csupán 3 százalékkal emelkedett a tavalyi időszakhoz képest a K&H SZÉP-kártya forgalom, addig az első hat hónapban már 55 százalékos növekedés látható. Ezzel az első fél évben a költések elérték a 11 milliárd forintot.     


    A bank szerint mindez nagyban annak köszönhető, hogy a vírus miatti korlátozások hatására háttérbe szoruló szálláshely és szabadidő alszámlák újra használatba kerültek: az előbbinél 125, az utóbbi esetében 100 százalékkal emelkedett a forgalom az első fél évben a tavalyi év azonos időszakához képest. Emellett a vendéglátás alszámláról kifizetett összeg is tovább emelkedett: itt tavalyhoz képest 37 százalékos a növekedés, ami így összességében több mint 7,5 milliárdos forgalmat jelent.  


    A jóváírások szempontjából nem okozott meglepetést az elmúlt fél év. Megtartotta első helyét a vendéglátás alszámla, amin 24 százalékkal növekedett a feltöltés, míg a szabadidő és a szálláshely alszámlákra 13, illetve 3 százalékkal került több pénz, mint tavaly ilyenkor – közölték.