KSH adatai szerint csaknem harmadával kevesebb új lakás épült 2021-ben, de nőtt a kiadott engedélyek száma

     Tavaly 19 898 új lakás épült, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, ugyanakkor a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 29 941 volt, 33 százalékkal több, mint 2020-ban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

    Budapesten 7038 lakást vettek használatba, 11 százalékkal többet, mint 2020-ban. Minden egyéb településkategóriában jelentősen csökkent a használatba vett lakások száma: a megyei jogú városokban 47, a többi városban 33, a községekben 45 százalékkal – ismertette a KSH.


    A természetes személyek által épített lakások aránya 47-ről 35 százalékra mérséklődött, a vállalkozások által építetteké 52-ről 64 százalékra nőtt 2020-hoz képest.


    A saját használatra épített lakások aránya 45-ről 34 százalékra csökkent, az értékesítési céllal épült lakásoké 53-ról 64 százalékra emelkedett az előző évhez viszonyítva.


    Az új lakóépületekben használatba vett lakások 43 százaléka családi házban, 51 százaléka többszintes, többlakásos épületben, 3,3 százaléka lakóparkban található.


    A használatba vett lakások átlagos alapterülete 7,3 négyzetméterrel 90,7 négyzetméterre csökkent 2020-hoz képest.


    Az építési engedélyek számában ellentétes trend rajzolódik ki, mint az átadott lakásokéban: csak Budapesten csökkent (14 százalékkal) az építendő lakások száma, minden egyéb településkategóriában növekedett – írta a KSH. A növekedés mértéke a megyei jogú városokban 35 százalék, a többi városban 58 százalék, a községekben pedig 55 százalék volt.


    Az utóbbi hét évben először a Pest megyében építendő lakások száma (7,7 ezer) meghaladja a fővárosit (5,5 ezer).


    Az építtetők az esetek 66 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten a legalacsonyabb, 25, és a községekben a legmagasabb, 90 százalék.


    A statisztikai hivatal adatai szerint a kiadott új építési engedélyek alapján az előző évhez képest 45 százalékkal több, 16 531 lakóépület építését tervezik. A tervezett egylakásos lakóépületek aránya 79 százalék volt, 13 133.


    A tervezett nem lakóépületek száma 5021, 25 százalékkal több volt, mint 2020-ban. A növekedés az ipari épületek kategóriájában 28 százalék, a mezőgazdasági épületekében 40 százalék, a kereskedelmi épületekében 57 százalék volt – olvasható a KSH közleményében.