Két embert is halálra késeltek a Deákon történt tömegbunyó során

A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 22-én 3 óra 37 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten, az V. kerületi Deák téren több ember össze verekedett, és késelés történt.

A kiérkező rendőrök két úttesten fekvő embert találtak, akiknek olyan súlyos szúrt sérülései voltak, hogy a helyszínen életüket vesztették. Az eddigi adatok szerint két társaság verekedett össze.

Az esettel kapcsolatban a járőrök hat embert állítottak elő az V. kerületi Rendőrkapitányságra, akiknek az elszámoltatását megkezdték.

A BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.

pilice.hu