Idén is történt több baleset pirotechnikai eszközök miatt

    Idén is több baleset történt pirotechnikai eszközök miatt – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerda reggel az MTI-vel.

    Győrfi Pál közleménye szerint országszerte 14 ilyen esethez riasztották a mentőket, jellemzően kéz és arcsérülések miatt.


    Összesesen 3068 esetet láttak el a mentők szilveszterkor, ebből a fővárosi feladatszám 908 volt. Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak.


    Közlekedési balesetek, tűzesetek, verekedések és belgyógyászati rosszullétek mellett több mint 200 embert kellett túlzott alkoholfogyasztás miatt kórházba vinni, mintegy 10 százalékuk kiskorú volt – írta a szóvivő.

Az értelmetlen petárdázás/rakétázás eredményeként több állatot elgázoltak szilveszterkor