Háromezer induló a Generali Night Run futóversenyen

    Szombaton immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Generali Night Run Budapest elnevezésű futóversenyt, amelyre a szervezők több mint háromezer indulót várnak.

    A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) csütörtöki tájékoztatása szerint a kivilágított belvárosban zajló eseményen a résztvevők három táv közül választhatnak: a hat és a kilenc kilométeren kívül a félmaratoni táv is teljesíthető. Utóbbi táv egyénileg és váltóban is lefutható. A Generali Night Run történetében először a kicsik is ott lehetnek az esti futáson: a külön indítanak versenyt a 6-8, a 9-11 és a 12-14 éveseknek is.


    Az útvonal idén is érinti a Budai Várat, az alsó rakparton áthalad a Lánchíd alatt, a futók megcsodálhatják a kivilágított Parlamentet és a Margit hidat, s az Alagút sem maradhat ki a repertoárból – írta az NVESZ.


    A közlemény szerint a koronavírus áldozatául esettek családjainak megsegítésére jótékonysági  
futást is rendeznek, a futók a maguk részéről az akcióhoz úgy járulhatnak hozzá, hogy 500 forinttal megemelt nevezési díjat fizetnek be.

http://trollverda.hu/2021/07/28/szaladgalas-miatt-valtozik-a-kozlekedes-szombat-este-a-varkert-bazarnal/