Hamarosan vádat emelhetnek a sittről szabaduló tömeggyilkos hajóskapitánnyal szemben

    Befejezték a nyomozást a dunai hajóbaleset ügyében, hamarosan vádat emelhetnek – közölte a Fővárosi Törvényszék péntek éjszaka az MTI-vel.

A HABLEÁNY TRAGÉDIÁJÁVAL KAPCSOLATOS HÍREINK > > >

    Felidézték, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen megszüntette a Viking Sigyn ukrán kapitányának letartóztatását, és kényszerintézkedésként elrendelte, hogy bűnügyi felügyeletét mozgását nyomon követő technikai eszközzel végezzék.


    A nyomozási bíró megállapította, hogy az ügyészség által hivatkozott kényszerintézkedés alapjául szolgáló okok közül az eljárás jelenlegi szakaszában a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye, avagy a bizonyítás megnehezítése már nem áll fenn. A bizonyítékokat összegyűjtötték, a nyomozó hatóság elvégezte a szükséges bizonyítási cselekményeket, így azok veszélyeztetésére immár nincs kellő alap – tették hozzá.


    A korábban hivatkozott elsődleges szaktanácsadói véleménnyel ellentétben az is megállapítható, hogy a hajóskapitány nem törölt adatokat a tőle lefoglalt mobiltelefonról, vagyis nem semmisített meg esetleges bizonyítékul szolgáló adatállományokat – írta a Fővárosi Törvényszék.


    Változatlanul fennáll azonban a szökés, elrejtőzés veszélye. Tekintettel arra, hogy ennek megakadályozására enyhébb kényszerintézkedés is elégséges lehet, a nyomozási bíró a gyanúsított letartóztatásának megszüntetése mellett arról döntött, hogy bűnügyi felügyeletét rendeli el. A férfi nem hagyhatja el engedély nélkül a számára kijelölt lakást – emelték ki.


    A bíróság végzésének indokolásában hangsúlyozta, hogy az ügyben korábban is több hónapig bűnügyi felügyelet alatt állt gyanúsított mindvégig betartotta a magatartási szabályokat, ami elégséges biztosítékul szolgál ahhoz, hogy a büntetőeljárás befejezéséig jelen legyen.


    Mivel a bíróság végzése nem végleges, egyelőre nem szüntették meg a férfi letartóztatását – olvasható a közleményben.