“Édeskevés, amit a miniszterelnök bejelentett”

    Édeskevésnek nevezte Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke Facebook-posztjában azokat az intézkedéseket, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök kedd este bejelentett.    

    Tóth Bertalan azt írta: amit a miniszterelnök bejelentett, “az egy lufi. Látszólag nagy, de belül üres”.


    Véleménye szerint ezek egy “gyengekezű kormány erőtlen látszatintézkedései”.


    Közölte, az ingyenes parkolástól nem lesz kevesebb halott, az éjszakai kijárási tilalomtól nem lesz kevesebb fertőzött.


    Tóth Bertalan hangsúlyozta, most nem büntetni kell, hanem életeket menteni, és megélhetést biztosítani azoknak, akiknek nincs már tartalékuk.


    Tömeges tesztelésre lenne szükség, és azoknak a kontaktusoknak a csökkentésére, amelyek a vírus terjedését segítik – tette hozzá, sürgetve, hogy 100 százalékos táppénzt kapjanak a karanténba kényszerülők. Aki a fizetése 60 százalékát kapja táppénzként, inkább eltagadja a tüneteket, és nem fordul orvoshoz – írta.


    A szocialista politikus úgy látja, hogy a Fidesz nem biztosít elegendő forrást a védekezéshez, sem az egészségügynek, sem az önkormányzatoknak, sem a cégeknek, sem pedig az embereknek. Úgy fogalmazott: “A kormány tehetetlenül nézi, hogy összeomlik körülötte a maga építette légvár”, és ennek következményei beláthatatlanok.


    A miniszterelnök kedd esti bejelentése szerint a kormány úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt éjféltől ismét bevezeti a rendkívüli jogrendet, az Országgyűlést pedig arra kéri, ezt a rendkívüli helyzetet 90 nappal hosszabbítsa meg. Azt is közölte, hogy éjfél és reggel 5 óra között kijárási korlátozást léptetnek életbe.


    Elmondta azt is: a szórakozóhelyeket bezárják, mert az operatív törzs jelentése szerint a szabályok betartását lehetetlen kikényszeríteni ezeken a helyeken.


    A tömegközlekedésben a zsúfoltság mérsékléséért a csúcsforgalomban járatsűrítést rendeltek el, a parkolást pedig újra ingyenessé tették – ismertette a kormányfő.

A sikeres tesztek alapján már a köhögésük hangzása alapján a mesterséges intelligencia képes azonosítani a betegeket 

https://miazablogger.hu/2020/11/03/van-vakcina-es-vityanak-rendkivuli-jogrend/