Mozdítsd Európát!

– Budapest ötven várossal fog össze Európáért

Az Európai Unió 13 országának 49 városában május 19-én egyszerre zajlanak majd események az európai választásokon való részvételért. A Mozdítsd Európát! / Move Europe! elnevezésű akciónapot Budapesten is megrendezik, a Szabadság téren családi programokkal és koncertekkel készülnek, ami a Részvétel Hetének záróprogramja lesz.

Vasárnap 16 órakor a Lashe Shave együttes táncházával kezdődik az esemény, utána pedig koncertezik a noÁr , a Kistehén és a Ricsádgír zenekar, végül DJ-k tartják ébren a felnőtteket. Délután a gyerekeket inkluzív játszóházzal várják, valamint megünneplik a választások hőseit, vagyis a szavazatszámlálókat. A téren bemutatkoznak Magyarország legjobb társadalmi kampányai és közösségei, mindannyian arra buzdítják a látogatókat, hogy szavazatukkal minél többen vegyenek részt az európai választásokon.

Az Európai Unió 13 országának 49 városa tesz hasonlóképpen, lesznek programok többek között Berlinben, Párizsban, Madridban, Milánóban, Varsóban, a szomszédos országok városai között Bukarestben és Bécsben is. Az akciónap rendezvényeinek szervezői össze is kapcsolják ezeket a városokat élőben, valamint az egyes helyszíneken készült videókkal és képekkel üdvözlik egymást.

A Mozdítsd Európát! / Move Europe! május 19-i budapesti napját megelőző héten a Részvétel Hete/Európa Helyben rendezvénysorozat országszerte több mint 30 helyszínen igyekszik kiállni amellett, hogy a helyi közösségi terek a legfontosabb részei az Európai Uniónak. A Részvétel Hete Magyarország egyik legnagyobb civil eseménysorozata, amelyen több száz szervezet és intézmény helyi eseményeken keresztül hívja fel a figyelmet az állampolgári részvétel és a helyi cselekvés fontosságára.

A május 19-i budapesti rendezvény: https://www.facebook.com/events/1211114165715742/

Néhány párhuzamos esemény Európa-szerte:

Ausztria: https://www.facebook.com/events/304814233532859/

Svédország: https://www.facebook.com/events/522946398237251/

Németország: https://www.facebook.com/events/351289505285365

Románia: https://www.facebook.com/events/2089075864546018/

Lengyelország: https://www.facebook.com/events/1044084305788337/

Hollandia: https://www.facebook.com/events/304814233532859/

További információk a Részvétel Hetéről: https://www.reszvetel.hu