MOME-alkotók művei New Yorkban

2022. május 23. és 29. között második alkalommal rendezik meg New Yorkban a Hungary L!ve kortárs magyar művészeti fesztivált, amelynek programjában a MOME Média Intézet izgalmas válogatást mutat be jelenlegi és volt hallgatóinak munkáiból a színházi előadások, koncertek, workshopok és szakmai beszélgetések mellett.

A fesztivált szervező Hungary L!ve Művészeti Alapítvány célja, hogy megismertesse a magyar kultúrát a világvárossal. Az első, 2018-ban megrendezett fesztivál programján 1000 látogató vett részt Manhattan ikonikus kulturális helyszínein. Az idén második alkalommal megvalósuló esemény programjában a kortárs magyar színházi produkciók java szerepel: Kelemen Kristóf Megfigyelők, a Dollár Papa Gyermekei társulat Kelet, a Duda Éva Társulat Mirror, Gergye Krisztián Társulata az „…és Echo”, valamint Göndör László és Katona ÉvaNagymamával álmodtam című előadásai. Látható lesz Závada Pál irodalmi díjra jelölt regénye, az Egy piaci nap színpadi adaptációja felolvasó színházi formában, többek között Marozsán Erika és Sheryl Suttonszereplésével, Mohácsi János rendezésében. Vetítik az itthon már nagy sikert aratott Toxikoma című film, melyet közönségtalálkozó követ a film főszereplőjével, Molnár Áronnal és producerével, Illés Gabriellával. A színházi előadásokat szakmai beszélgetés követi majd Szűcs Anikó és Rácz Anikó moderálásában, továbbá Duda Éva, Gergye Krisztián és Kelemen Márta workshoppal is várja az érdeklődőket.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem régóta meghatározó szerepet vállal a magyarországi designélet formálásában. Küldetése 140 éves hagyományban és Moholy-Nagy László örökségében gyökerezik, amely a művészetek és design oktatása, kutatása és fejlesztése köré összpontosul. Az egyetem olyan tudatosan cselekvő embereket képez és támogat, akik a design, a technológia és a kortárs művészeti stratégiák értő alkalmazása révén különböző élethelyzetek, társadalmi rendszerek újítóiként és javítóiként képesek fellépni a 21. században.

A Hungary L!ve fesztiválon a MOME Média Intézete is képviseli magát az Animáció és Média design szakos kisfilmek vetítéseivel, a Tervezőgrafika szak pedig kapszulakiállítás keretében mutatja be a legjobb tervezői munkákat. Ezek az alkotások különböző – elvont vagy konkrét módon, témákban, színekben, látomásokban – mind tükröznek valamit abból a tapasztalatból, hogy milyen Kelet-Közép Európában élni.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animáció szakja, a MOME Anim a magyar animáció meghatározó kreatív műhelye és szellemi centruma. A szak produkciós tevékenysége keretében nagy sikerrel valósít meg különböző animációs projekteket, melyeket a legrangosabb filmszakmai fesztiválokon (Cannes, Berlinale, Annecy) díjaztak. A fesztiválon az elmúlt évek legjobb animációs rövidfilmjeiből készült válogatást láthat a közönség.

Média design szak vetítésének programjába válogatott rövidfilmek műfajok és témák tekintetében is igen változatosak: található köztük dokumentumfilm és fiktív webshop. Van, ami személyes élményekre, és van, ami társadalmi-történelmi jelenségekre reflektál, ám a kritikai attitűd és a szociális érzékenység közös pontjuk. A MOME Tervezőgrafika szak alkotóinak kiállítása válogatást mutat be az egyetem képzéseinek keretében született illusztrációkból.

A MOME-programok időpontja:

MOME Anim I. vetítés: 2022. május 29. 12:00 (EDT) (70 perc)

MOME Anim II. vetítés: 2022. május 29. 13:30 (EDT) (70 perc)

MOME Média design vetítés: 2022.05.29., 15:00 (EDT) (60 perc)

MOMEnts kiállítás: 2022. 05.25-29. Megnyitó: 2022. 05.25. 21:00 (EDT) (120 perc)

A 2022-es fesztivál elsődleges helyszíne a város szívében, a SoHoban található HERE Arts Center. A fesztivál ideje alatt a Magyar Plakát Társaság orosz-ukrán háborús konfliktusra reagáló MA Plakát projektje is megtekinthető. A programokat tovább színesíti a különböző zenei stílusokból építkező DJ Bootsie Trio & VJ Kemuri koncertje, Random Trip featuring Zentai Márk (Mörk), Nagy Kristóf (7s), Delov Jávor.  Az Artisans Minimal – Kovács Márton és Móser Ádám – pedig különleges koncertre készül: Jessica Lurie, Pankovits Nikolett, és Juancho Herrera csatlakozik a csapatukhoz, akik a New Yorkban jól ismert Nublu zenei klubban fognak együtt zenélni. 

A teljes program a fesztivál weboldalán olvasható: https://hungarylivefestival.com