Mit számít egy bankrablás egy bankalapítással szemben?

Háromgarasos opera a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán

E városokból az marad, mi rajtuk átfütyöl: a szél!

Boldog, mert házainkat üresre zabálja végre.

Tudjuk, hogy előfutár mind, aki ma él,

És ki utánunk jön, nem méltó említésre.”

Bertolt Brecht: A szegény B. B.-ről

Idén augusztusban Bocsárdi László rendezésében Bertolt Brecht Háromgarasos operája lesz megtekinthető az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Tamási Áron Színház koprodukciójában.

2017-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok keretén belül mutatták be Puccini Toscáját, amelyet szintén Bocsárdi László rendezett. A Tamási Áron Színház társulatának ez az első munkája a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A készülő előadás a sepsiszentgyörgyi társulat számára az elmúlt évek legösszetettebb produkciójának ígérkezik.

A szabadtéri játékok ötletét először 1926-ban Juhász Gyula szegedi költő vetette fel. Az országban egyedülálló szabadtéri sikersorozat első felvonásának a második világháború vetett véget, majd csak 20 év kihagyással, 1959-ben kezdődött újra.

A brechti színház közel áll a rendezőhöz, aki a Koldusoperát a brechti dramaturgia csúcsteljesítményének tartja, amelyben az opera, az operett és a kabaré műfajainak kiüresedett formáit Brecht friss tartalommal tölti meg. Az író John Gay azonos című művéből, illetve Villon négy balladájából inspirálódott, amikor 1928-ban megírta a Háromgarasos opera című művét, amelynek középpontjában egy bűnöző, Bicskamaxi története áll. A rendező már korábbi, Alice (2017) című előadásában is hangsúlyosan él a zene médiumának lehetőségeivel. Míg az Alice-ben a sZempöl Offchestra zenéje egy kamaszlány vízióit kelti életre, Brecht művében a zene a mű, a szerkezet alapját, kiindulási pontját képezi. Az Alice dallamait kifejezetten az előadáshoz szerezte a sZempöl Offchestra, A Háromgarasos opera zenéje közel száz éves, a 20. század elején számított kortárs szimfónikus zenének.

A Háromgarasos operát augusztus 2-án, 3-án és 4-én 21 órától láthatja először a közönség az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Az előadásra jegyek válthatók a www.jegy.hu oldalon. A zenés játék a 2019/2020-as évadban bekerül a Tamási Áron Színház repertoárjába.