Minden ötödik egyetemista használta már valamelyik mobiltárcát

Négy diákból egy biztosan használna mobiltárcát, egyötödüknek pedig már van is ebben tapasztalata – derült ki a Mastercard legfrissebb kutatásából. A felmérés szerint az egyetemisták 29%-a vásárol rendszeresen online, míg mobilon keresztül ez az arány 20%.

A Mastercard kutatása az egyetemisták fizetési szokásait vizsgálta, arra keresve választ, hogy ez a generáció hogyan viszonyul a kártyás és mobilfizetési technológiákhoz. A kutatásban több mint 1500 diák vett részt, ők 20 felsőoktatási intézmény diákjai közül kerültek ki. A válaszadó hallgatók 70%-a alapképzésben tanul, háromnegyedük 19 és 25 év közötti.

Az online kérdőíves kutatás eredményei azt mutatják, hogy az egyetemisták nyitottak az új megoldásokra – minden negyedik egyetemista például biztosan használna mobiltárcát, ha lenne rá lehetősége.

Az egyetemisták költéseik nagy részét bankkártyával intézik

A vizsgálatból kiderült, hogy a diákok igyekeznek tudatosan tervezni pénzügyeiket, bankkártyájukat pedig előszeretettel használják. Az 1507 fős minta 74%-a az egyetem mellett főállásban, vagy alkalmanként dolgozik. Fizetésük és más, például otthonról vagy ösztöndíjból származó bevételük pedig nagyrészt bankszámlájukra kerül (53%), így elektronikusan elérhető.

A válaszadók több mint fele a bevétele teljes- vagy nagyobb részét a számlájára kapja, és csupán 6% nem, vagy csak kis részben kapja ide pénzét.

A diákok 61 százalékát otthonról is támogatják anyagilag, de szabadidős tevékenységeiket igyekeznek a maguk által megkeresett pénzből fedezni. Legnagyobb arányban a szórakozásra, például fesztiválokra és koncertekre költött összeget fedezik munkából származó bevételből (92%), de étkezésre (75%), utazásra (73%) és tanszerek (68%) vásárlására is gyakran költenek saját pénzükből.

Ezen kiadásaik nagyjából felét fizetik bankkártyáról (51,6%) – annál többet, minél nagyobb arányban kapják pénzüket számlára.

Kihasználják a digitális eszközök adta lehetőségeket

A Mastercard azt vizsgálta a felmérésben, hogy az Y generációs egyetemisták hogyan viszonyulnak a digitális világhoz általában, és ez hogyan mutatkozik meg fizetési szokásaikban.

A – többnyire a húszas éveik elején járó – válaszadók 85%-a használja mobilját a közösségi média elérésére, sokan keresgélnek (80%), böngésznek (75%) telefonjukkal, és a legfontosabb funkciók között van a levelezés (83%) is.

A mobil azonban a mostani egyetemisták számára már nem csak a szórakozást jelenti. Számla- és mobilfizetést egyötödük bonyolít le okostelefonon keresztül, és további 33 százaléknak van már ilyen tapasztalata. Ők többnyire ételt rendelnek telefonon (47%), vagy mozijegyért (47%), esetleg parkolásért (37%) fizetnek így.

Már az újgenerációs mobilfizetést is használják

A Mastercard vizsgálta az egyetemisták mobiltárcához való hozzáállását is. Erre a csoportra jellemző, hogy míg telefonjuk mindig kéznél van, sokakkal előfordul, hogy bankkártya vagy készpénz nélkül indulnak el otthonról, így számukra különösen fontosak az innovatív mobiltechnológiai megoldások.

Egy korábbi kutatásból1 kiderül, hogy majdnem minden egyetemista (95%) használ okostelefont. Most megtudtuk, hogy 7% már rendszeresen fizet mobiltárcával, további 13% pedig alkalmanként.

Az új technológiát összességében a megkérdezett egyetemisták közel háromnegyede (72%) értékelte pozitívan. 49% elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben használná, négyből egy diák pedig biztosan fizetne így, ha a feltételek adottak lennének. Ehhez az kell, hogy a felhasználó rendelkezzen megfelelő bankkártyával és telefonnal, bankjánál pedig legyen elérhető mobiltárca.

A mobil mindig kéznél van

A mobiltárcás fizetést a diákok egyelőre nem a mindennapi fizetés alternatívájaként képzelik el, hanem valamilyen rendhagyó helyzetben, például, ha otthon felejtik bankkártyájukat, vagy olyan helyeken, ahol a készpénz használata körülményes lehet – fesztiválokon (50%) és szórakozóhelyeken (45%).

A bankkártyás fizetéshez képest a mobilfizetés előnyét leginkább abban látják, hogy a telefon, ellentétben a készpénzzel és a bankkártyával mindig kéznél van, valamint kényelmes és praktikus fizetési módot kínál, amihez még a bankkártyát sem kell előkeresni.

“A Mastercardnál mindig arra törekszünk, hogy innovatív megoldásokkal tegyük még egyszerűbbé a kártyabirtokosok hétköznapjait. A legfiatalabb kártyahasználók kifejezetten nyitottak ezekre az újdonságokra – ők már beleszülettek abba a digitális átalakulásába, mely során szinte minden kütyünk beköltözött egyetlen készülékbe. Számukra természetes, hogy okostelefonjuk segítségével mindent el tudnak intézni a levelezéstől a szállásfoglaláson keresztül egészen a vásárlásig. A mobiltárca használata egy természetes következő lépés ebben a folyamatban, hiszen nem csak kényelmes és gyors, de biztonságos fizetési megoldást nyújt, melyhez csak a mindig kéznél lévő telefonunkra van szükség.” – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniárért felelős igazgatója. “Bízunk benne, hogy az idei évtől bevezetett mobiltárcák is sokuk tetszését elnyerik, és okostelefonjukkal, egyetlen érintéssel intézik majd pénzügyeiket.”

1 A HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) által 2015 őszén a Mastercard megbízásából végzett egyetemi kutatás