Minden érzékünkre ható íz-orgia Audiopoeta hamarosan érkező, első konceptalbuma

A „Keserű” előfutára a „Törj be”

Új időszámítás indul Audiopoeta naptárában, ugyanis hamarosan első korongjával debütál, aminek beharangozója a „Törj be” hihetetlen energiákat szabadít fel és egy kis betekintőt ad abba az érzelmi hullámvasútba, ami a teljes zenei anyagon végigvezeti majd a hallgatókat. A lemez egyes állomásai három íz kombinációja, megmutatva azt a zenei hibridet, amit Belényi Mihály maga is magában hordoz, úgy ahogy élményei is olykor: „Keserűek Savanyúak Édesek”.

Az elmúlt négy évben egy sokoldalú és termékeny zenei alkotót, gondolkodót és kortárs költőt ismerhettünk meg Audiopoeta, azaz Belényi Mihály személyében: olykor fanyar humorral, kedvcsináló bulislágerrel vagy elégikus darabbal is találkozhattunk megjelenései között. Idén újra összegyűlt egy lemeznyi adag, ami egyrészt követi azt a változatosságot, ami a rapper mondhatni kvintesszenciája, mégis egy előremutató egységet alkot.

„Kaptam olyan visszajelzéseket, hogy nem elég következetesek a számaim, túl széles skálán mozognak a rap/hiphop témáján belül is. Ezek a kritikák bár rosszul érintettek kezdetben, mégis megerősítettek abban, amit képviselek. Az ember sem olyan, hogy hétfőtől vasárnap estig boldog, majd a következő hét napban szomorú, hanem ez igen gyorsan változik” – meséli Misi albumának alapötletét, amit tavaly határozott el, hogy 2022 tavaszára elkészít.

Audiopoeta egy leíró költői eszközhöz nyúlt, ahol zenéinek hangulatát és történeteinek végkimenetelét egy-egy íz élményéhez köti, egyben lemezének címét is ez adja: ’Keserű Savanyú Édes’

Az első „aperitif” a Keserű mélypontból és ahonnan a történet katapultál

Az LP megjelenéséig, azaz április 29-éig az ízekből kóstolót kapunk egy-egy szerzemény formájában, amik a legmarkánsabb módon mutatják be az adott kategóriát. A „Keserű” tapasztalatok ihlette, éppen debütáló „Törj be” Misi egyik személyes kedvence egyben az érkező kiadvány első száma.

„Az első öt felvétele egy-egy rövid, romantikus történetet mond el. A „Törj be” – aminek zenei alapját Fehér Holló készítette el – azt az állapotot írja le, amikor keresed a tökéletest, de senki sem elég jó neked, mígnem rátalálsz arra a bizonyos személyre. A következő dalok azt a keserűséget írják le, ami egy csalódásokkal teli végbe torkollik és végül „Savanyú”-vá válsz” – osztja meg az előadó, aki egy klipet is szánt az eszméletlen elemeket mozgósító tracknek. A kiváló rendező, LeHo Legacy lenyűgöző képi motívumokkal állít apokaliptikus hangulatot.

A következő hetekben megízlelhetjük Audiopoeta pikírtebb jövevényét, majd pedig a „dolce vita” életérzésből is kapunk egy nagyadag merítést – a teljes megjelenést követően, május 27-én pedig az Instantban is meghallgathatjuk a korongot élő zenekari felállásban. 

Hallgasd meg a lemez előfutárát itt: https://www.youtube.com/watch?v=fNqxmFM2nDM&list=PLi7gEmWQedJ1EnTS7y8LTp-1z5MEeilmE&index=7