Miller David – Fény

Fantasztikusan teljesített az Álarcos énekesben Miller Dávid! A műsor nyertese hétről hétre kápráztatta el a nézőket és persze a nyomozókat profi énektudásával, most pedig egy saját dallal jelentkezik a győztes, ami felteszi a pontot az „i”-re. Itt a „Fény”, ami már csak hab a banánhajón! 

Lehengerlő szólóval menetel tovább Miller Dávid. A 24 éves énekes bámulatos zenei affinitása maximálisan megmutatkozik legújabb szerzeményében, amit zenésztársaival, Bakonyi Bálinttal (Das Funk) és Mórocz Tamással, a többi közt a The Biebers, Tamáska Gabi, valamint a Bermuda dalszövegírójával közösen alkotott meg. 

„A dal sok olyan belső dologról szól, amiről eddig nem igazán beszéltem, és most nagyon felszabadító volt ezt kiadni magamból”- kezdi Dávid. „Sok dologgal küzdök az életem során, ami kívülről nem is látszik talán, ennek ellenére nem akartam egy szenvedős dalt. Azt akartam, hogy a szerzeményben oldópontok is legyenek, pont úgy, ahogy az életemben is vannak ilyenek. Nagyon jó érzés hallgatni, mert azt érzem, hogy ez én vagyok”- meséli az énekes. 

Dávid igazi őstehetség, annak ellenére, hogy mindössze autodidakta módon tanult zenélni és énekelni, unokatestvérével már régóta alkotnak közösen, 2019-ben pedig megalakították a Das Funkot, ami azóta is rádiós must have, hiszen a stílusok tökéletes elegyével rendkívül innovatív és egyedi produkciókat tesznek le az asztalra. Az énekes sokoldalúságát csak fokozza, hogy több hazai filmben és sorozatban is szerepelt, de a külföldi szerepek sem kerülték el, így például már Jennifer Lawrence vagy  Richard Armitage oldalán is láthattuk már. 

Nem is csigázunk tovább, érkezzen a „Fény”, amit itt tudtok megnézni.

MEGNÉZEM