Miért éppen Alaszka?

16 kutya, egy hajtó és egy szán – a világ legzordabb, ugyanakkor leggyönyörűbb vadonjában, Alaszkában. Az Iditarod a világ leghíresebb kutyaszánhúzó versenye, s ott minden megtett kilométer tisztelgés Alaszka történelme és a szánhúzó kutyák előtt. 

Nem véletlen, hogy évről évre pillanatok alatt betelik a nevezési lista, s hogy kívülállóként lehetetlen bekerülni a mezőnybe.  Az Alaszka legnagyobb városából, Anchorage-ból induló verseny távja 1688 kilométer, amit extrém hidegben, minimális pihenéssel, s emberfeletti kitartással teljesítenek a hajtók, körülbelül húsz szakaszra osztva. A 16 kutya közül minimum hatnak el kell érnie a Nome városába kijelölt célt, s az nyer, aki vezérkutyájának az orra elsőként éri el a célvonalat. 

Nos, erre a nem mindennapi versenyre szervez expedíciót Szalay Balázs, akit jobbára a sivatagi kalandjairól ismernek, de aki sohasem titkolta, hogy kedvenc országa Alaszka. A Dakar-menő célja ezzel a kalanddal éppen az, hogy bemutassa a vadont, s hogy az Iditarod útvonalát követve a világ egy kevésbé ismert, elzárt szegletét tárja a TV2 nézői elé.  Az expedíció március 1. és 8. között zajlik, s hogy ne csupán egy szemszögből lássák, láttassák a szépséges Alaszka érdekességeit, az ismert terepraliversenyzőt elkíséri a gyönyörű műsorvezető, Szekeres Nóra is. 

Szekeres Nóra: „Szerintem ennek a korosztálynak először a Miért éppen Alaszka? című film jut eszébe először Alaszkáról, meg persze a hideg, a huskyk, a hó és a gyönyörű erdők – nagyon várom, hogy ezeket a saját szememmel láthassam. Leginkább arra vagyok kíváncsi egyébként, hogy miként bírom majd a kiszakadást a hétköznapokból, azt, hogy míg itthon minden pillanatban mindenkivel tartani tudom a kapcsolatot, ott napokra megszűnik a kapcsolat a külvilággal. A kutyákat nagyon szeretem, s bár az utóbbi években nincs saját kutyám, tizenhét évig volt egy tacskóm, aki nagy szerelem volt, rendkívül okos, intelligens. A barátom volt, meghallgatott, és szerencsére nem volt pletykás fajta… Az Iditarodban is az tetszik a legjobban, hogy ez teljesen más szintű, sokkal mélyebb kapcsolat ember és kutya között, teljesen másfajta egymásrautaltság és gondolkodás, és igazából én éppen erre vagyok kíváncsi. Erre a különleges kapcsolatra.”
Szalay Balázs: „Alaszka az a hely, ahol ha elmész egy expedícióra és az égvilágon semmit sem csinálsz, akkor is történik veled valami. Érdekes emberekkel találkozol, izgalmas kalandokba keveredsz. A vadon pedig nagyon vadon. Körös-körül semmi sincs, csak hideg és rengeteg hó. Bárhol el lehet akadni, emiatt egy kicsit ijesztő is. Amikor esténként kialszik a tűz, dermesztő a hideg, s ilyenkor a legjobb hálózsákban is érzi az ember a természet erejét… Maga az Iditarod pedig elképesztő izgalmakat ígér minden évben – s most sincs ez másként.”