Letartóztattak két holland fiatalt drogkereskedelem gyanúja miatt a Szigeten

    Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra annak a két holland fiatalnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint marihuánát és MDMA tartalmú tablettákat értékesítettek a budapesti Sziget fesztiválon – közölte a Fővárosi Törvényszék szombaton az MTI-vel.

    A bíróság felidézte: az adatok szerint a két holland férfi augusztus 6-án a Sziget fesztiválon növényi törmelék és sodort cigaretta formájában marihuánát, valamint MDMA tartalmú tablettákat értékesített. A gyanúsítottak nagy mennyiségű kábítószert tartottak az értékmegőrzőben és sátrukban, és ötszáz példányban nyomtatott árlistát is készítettek. 


    A szakértői vélemény szerint a kábítószer mennyisége meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát.


    Az elsőfokú végzés szerint a bűncselekmény – bizonyítottság esetén – akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető – írták.


    A gyanúsítottak kizárólag a Sziget fesztiválra érkeztek Budapestre, Magyarországon lakóhelyük, személyes kapcsolataik és kötöttségeik nincsenek, így a bíróság szerint jelenlétük a büntetőeljárás során kizárólag kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható.


    A védők bűnügyi felügyelet elrendelését és óvadék megállapítását kérték, amit a bíróság arra hivatkozva utasított el, hogy a nyomozás kezdeti szakaszban van, és további bizonyításra van szükség a gyanúsítottak kapcsolatainak felderítésére, így nem kizárt, hogy a kért intézkedések veszélyeztetnék a bizonyítási eljárást.


    Mindazonáltal a 21 éves gyanúsítottaknak Hollandiában legális megélhetésük és rendezett családi kapcsolataik vannak, így nem lehet arra következtetni, hogy kábítószer-kereskedelemből tartanák el magukat, ezért a bíróság a bűnismétlés veszélyét nem látta megállapíthatónak. 


    A végzés nem végleges, a letartóztatás elrendelése ellen a gyanúsítottak és védőik, továbbá – a bűnismétlés veszélyének megállapítása érdekében – az ügyész is fellebbezést jelentett be.