Eger mellett, Felsőtárkányban születik újjá hazánk legközvetlenebb könnyűzenei fesztiválja

. A 17. Hell Vill júniusban három napon át várja az underground zene kedvelőit.

Hamarosan eggyel több ok miatt érdemes Heves megyébe látogatni, hiszen közel tíz év után Magyarország keleti felében újra lesz olyan fesztivál, mely a keményebb zenék hallgatótáborának kínál szórakozási lehetőséget. A 17. Hell Vill június 17-19. között, több mint 30 fellépővel egy különleges természeti környezetben kerül megrendezésre. 

A korábbi években a Győr-Moson-Sopron megyei Bősárkányban megszervezett zenei Fesztivál 17 év után kezdte kinőni magát és idén először a Heves megyei megyeszékhely melletti Felsőtárkányban színesíti nem mindennapi kínálatával az idei fesztiválszezont. A Bükk kapujában elhelyezkedő település melletti völgyben, a Blues Hill Park több mint 23 hektáros területén, két színpadon és számos kisebb helyszínen fogadják a résztvevőket. 

Az ország minden szegletéből érkező zenekarok között fő fellépőként Felsőtárkányba látogat a magyar metál zene egyik legismertebb képviselője a Subscribe, mellettük pedig megjelennek a Téveszme, a Lazarvs, az Omega Diatribe, HOLI, a Satelles, a Stubborn, a The Southern Oracle, a BIPØLARIS, a Heartlapse, a BORU, a Touch a nemecsek, a Shell Beach, a The Idoru, a Heedless Elegance, a VLKN, a Vodka for Kids, az Anchorless Bodies, a PETOFI, az As Karma Brings, az estenden, a Nagyúr, a Shapat Terror, a Berriloom and the Doom, a Hocuspony és Quixotic zenekarok és formációk is. A koncertek mellett napközben interaktív programokkal, hangszeres workshopokkal, mesterkurzusokkal és panelbeszélgetésekkel várja az érdeklődőket a music360csapata. 

A szombati napon elsőként 12:00-tól Áron András “Apey” (Lazarvs) tart gitár workshopot és mesterkurzust az erre a programra előzetesen regisztráltaknak. Ezután következnek a panelbeszélgetések, melyekből kettőt is meg lehet majd hallgatni. Először 13:00-tól a “Hogyan változott a hazai és a nemzetközi underground az elmúlt években? – Trendek, zenekarok, klubok – mire érdemes figyelni?” címmel, többek között Horváth Máté (New Beat Booking, Dürer Kert, 3S Music Management), Jakab Zoltán (Doomstar Bookings, Empire Merch) Binder Gáspár (Cudi Purci Booking) és Harsányi Zsolt (Insane Hellride Entertainment, Lowland Fest) fejtik ki a véleményüket. Ezt követi majd a “Mitől lesz jó egy lemezborító vagy egy videóklip? Mitől működnek jól a vizuális tartalmak egy zenekarnál?” című beszélgetés Kókai Barnabás (Barber’s Art, The Southern Oracle), Borbás Róbert (Grindesign), Nagy Viktor (Mihaszna Film, Téveszme) és Lerch Péter (Carbon Head, Mihaszna Film, Avar) részvételével. 

A Babicska alkotóműhely tagjai művészeti workshopokkal készülnek, míg a vállalkozó kedvűbbek a Nuskull.hu kvízén, beerpongban, valamint a Vittula sátránál különböző társasjátékokban mérhetik össze tudásukat, a sportlehetőségek közül pedig a ping-pongot, csocsót, a slackline-t és a zorg labdát lehet majd kipróbálni. A programok listája folyamatosan bővül, így érdemes szemmel tartani a Hell Vill közösségi felületeit. 

A háromnapos rendezvény zárásaként június 19-én vasárnap több különleges akusztikus műsor is megtekinthető lesz. A ráadás napon színpadra lépnek olyan kifejezetten akusztikus formációk, mint a kéttagú Midwest Room, a dark rock hegedűvel megbolondított Eleven Six, vagy a  Laci Akusztik Band, míg  önálló előadóként Bús Tibi, Bobó és Soma készülnek műsorokkal. A bejelentett fellépőkön túl a fesztivál zárásán még számos meglepetés és további fellépő várható.

A fesztivál nem titkolt célja, hogy a rétegzenének számító hardcore, rock és metál műfajokat saját célközönségük mellett megismertesse az erre nyitott kelet-magyarországi fiatalokkal és egy alternatív programmal tegye gazdagabbá a vidék kulturális életét. A helyszínválasztással a szervezők szeretnék felhívni a figyelmet a helyi természeti értékekre, egyben elősegíteni azt, hogy a látogatók felfedezhessék a kulturális és turisztikai értékekkel, valamint kiváló borokkal bíró régiót. Ennek jegyében a fesztivál területe, tömegközlekedéssel és kerékpárral egyaránt könnyedén megközelíthető. A szervezők minden helyszínen éjszakázó vendégnek ingyenes sátrazási lehetőséget biztosítanak.  

A fesztivál jelen állás szerint a védelmi intézkedések részleges feloldásának köszönhetően védettségi igazolvány nélkül látogatható lesz. A bérletek és a napijegyek elérhetők az alábbi felületen.