A személyesség olyan érték, amiért megérte Pécs mellett dönteni

Különböző karokon tanulnak, egyikük kezdi, míg a másik idén befejezi az egyetemet – de Anna és Boglárka, a Pécsi Tudományegyetem két hallgatójának története mégis összecseng. Pécsről származnak, de nem itt terveztek tanulni, végül a Pécsiközgáz és a pszichológia szak közege is olyan személyes kötődéssel fogadta őket, hogy már nem cserélnék el másra.

Miért döntöttél Pécs mellett – kérdezzük elsőként Torma Boglárkát, a Közgazdaságtudományi Kar végzős hallgatóját.

– Itt születtem és nőttem fel, szeretem a várost, de változásra vágyva Budapestre készültem. Szeretek utazni, érdekel a turizmus, ezért elmentem a Pécsiközgáz nyílt napjára is, ahol nemcsak megismertem a turizmus-vendéglátás szakot, de megfogott az egész helyi közeg, a közvetlen hangulat. Úgyhogy az utolsó napon változtattam és végül ide jelentkeztem első helyen. Azóta is csak megerősítéseket kaptam a döntésemhez. Például dolgoztam az Educatio kiállításon és végigjártam az összes egyetemi standot, de mind közül a pécsi csapatnál éreztem a leginkább, hogy oda illek. Ma is elégedett vagyok azzal az utolsó pillanatban kialakított döntésemmel.

Tóth Anna a Bölcsészettudományi Kar pszichológia szakán kötött ki, miután szintén Pécsre járt gimnáziumba és ugyanúgy el akart szakadni kicsit otthonról.

– Bár Budapestet jelöltem meg elsőre, a pontjaimmal költségtérítésésként Pécsre vettek fel – kezdi a történetét. – Még mindig az a terv, hogy újra megírom a felvételit, de időközben alakult az elképzelésem. Év elején még mindenképpen Pestben gondolkoztam, de az itteni első év alatt megismertem a tanárokat, és feltűnt, hogy mindenki mennyire benne van a szakterületében, és minket is erre ösztönöznek. Legközelebb már Pécset fogom első helyen megjelölni, hogy átmehessek államilag finanszírozott képzésre.

Milyen kibontakozási lehetőségeket találtatok itt?

– Aki ismer, azt tudja, hogy nagyon aktív és pörgős vagyok. Éppen ezért nem szeretek egy csepp lenni a tengerben – árulja el Boglárka. – A Pécsiközgázon találtam meg azt a közeget, ahol nem csak egy Neptun-kód vagyok, hanem lehetek egyéniség, kamatoztathatom a képességeimet. A Karrier Irodánál beiskolázásért felelős munkatársként dolgozom, és a kari marketing iroda csapatában, illetve a hallgatói önkormányzatban is vannak feladataim. A PTE az a hely, ahol az ember megvalósíthatja, amit kitalált magának. A tapasztalataim megérlelték bennem a felismerést, hogy a legjobban emberekkel szeretek dolgozni, ezért lehet, hogy nem is a turizmus lesz az utam, egyre inkább érdekel, hogy civil szervezeteknél hasznosítsam a Pécsiközgázon szerzett tudást és kapcsolataimat.

Anna Pécs barátságos, sétára alkalmas méretét és a közeli Mecseket is imádja. Azonban a Bölcsészkaron szintén megtapasztalható közvetlenség ugyanolyan érték a számára. Mindezt most a digitális oktatás próbára teszi, de nem tűnt el a személyesség az egyetemről.

– Nagyon tetszik a közvetlen kapcsolat a tanárainkkal, hogy kifejezetten nyitottak felénk. A nehézségek közt is feltaláljuk magunkat. Például rengeteg teljesítendő pluszfeladatot kaptunk, amikor online oktatásra kellett átállni, mintha rögtön egy vizsgaidőszak jött volna el. Az évfolyam ezért összefogott és egy táblázatba szedtük össze, hogy miből mennyivel több órát jelent ez és szépen megfogalmazva elküldtük a tanároknak. Nagyon jól reagáltak rá, figyelembe vették – itt is működött a személyes kapcsolat.

A digitális oktatás szorosabb kapcsolatot is jelenthet – teszi hozzá Boglárka, akinek azért Annához hasonlóan hiányzik, hogy személyesen vegyen részt az egyetemi életben.

– Az utolsó év elég megterhelő, plusz itt a szakdolgozat is, de szerencsére a tanáraink mindenre adnak elég időt és ha jelezzük a gondunkat, akkor azt igyekeznek figyelembe venni. Hatalmas előny, hogy az oktatási rendszerben minden órát véleményezni lehet, és nagyon jó látni, hogy sokszor a következő órát már ez alapján módosítják. Nyilván az oktatóknak is nehezebb ez az új, digitális egyetem, de ugyanúgy érdekli őket, hogy mi van a diákjaikkal.