Mérséklődött az ingatlanok drágulása az OTP Ingatlanpont összesítése szerint

     Idén egyre gyorsuló ütemben mérséklődött az ingatlanok drágulása, helyenként még csökkentek is az árak – derül ki az OTP Ingatlanpont összesítéséből.

    Az OTP csoport ingatlanközvetítő társasága az adóhatóság forgalmi adatait összesítve országosan 4,2 százalékos drágulást mutatott ki az első három negyedévben. Az árak a megyék egyikében sem csökkentek. Egy négyzetméter átlagosan 401 ezer forintba, Budapestet nem számolva 285 ezer forintba került. A főváros átlaga 645 ezer forint.

    A megyék közül már nem Győr-Moson-Sopron, hanem Pest a legdrágább 406 ezer forintos négyzetméter-átlagárral. Nógrád 110 ezer forinttal lett a legolcsóbb, és kimaradt a legnagyobb mértékben dráguló megyék közül is, noha azok mind az olcsóbbak közül kerültek ki. Békésben, Hevesben és Tolnában az áremelkedés 20 és 27 százalék közötti.

    A megyeszékhelyeknél hasonló a folyamat, a legalacsonyabb árak ugrottak meg a legjobban, bár még így is nagy a szórás. A legdrágább változatlanul Debrecen, de Székesfehérvár, Veszprém és Győr is átlépte a 400 ezer forintot. A sorrend végére ebben az összevetésben is Nógrád megye került. Hiába nőttek az árak Salgótarjánban majdnem 40 százalékkal másfél év alatt, egy négyzetméter még mindig csak 124 ezer forintba kerül.

    A fővárosban is az olcsóbb kerületek drágultak nagyobb mértékben, míg a belvárosban és az I. kerületben, bár csak kevéssel, de 2014 óta először csökkentek az ingatlanárak. A rangsort ennek ellenére 941 ezer forintos átlaggal továbbra is az V. kerület vezeti, míg a változás mértéke a XXII. kerületben a legnagyobb, majdnem 20 százalékos. A legolcsóbb továbbra is a XXIII. kerület, amely egyúttal az egyetlen, amely 2020-ban is a 400 ezer forintos határ alatt maradt – írta az OTP Ingatlanpont.