Merényletkísérlet miatt indult hivatalos nyomozás a Donald Trump elleni szombati támadás ügyében

.

Ezt közölték a hatóságok nem sokkal a választási gyűlésen történt lövöldözést követően.

    A republikánus elnökjelöltnek a Pennsylvania állambeli Butler település közelében tartott választási nagygyűlését beszédének megkezdése után szakították félbe lövések.


    A korábbi amerikai elnök a jobb fülénél sérült meg. A közönségből egy ember meghalt, egy másik válságos állapotban került kórházba. A támadó is életét vesztette, a titkosszolgálat emberei lőtték le.


    Donald Trumpot kimenekítették, majd kórházba vitték, ahol ellátták.


    A titkosszolgálat közölte, hogy az elnökjelölt biztonságban van.


    Steve Cheung, Donald Trump kampányának szóvivője arról számolt be, hogy a korábbi elnök jól van.


    Richard Goldinger helyi kerületi ügyész a rendőrségi közlésre hivatkozva jelezte, hogy a támadó a választási gyűlés területén kívül tartózkodott, egy közeli épület tetején.


    Rendőrségi források szerint az elkövető mesterlövész volt, mellette megtalálták a fegyverét.


    Butler település, ahol a választási gyűlést tartották, Pennsylvania állam nyugati részén fekszik, Pittsburgh nagyváros közelében.

Tudtad?