„Mentés másként” – Sokkal nagyobb bajt okozunk, ha nem csinálunk semmit!

Már láthatják a nézők a televíziós csatornákon az év egyik legnagyobb társadalmi célú kampányának első filmjét. A Médiaunió Alapítvány idei ,,Mentés másként” kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet az elsősegélynyújtás és önkéntes véradás fontosságára.

Az elkerülhető halálozásokat nemcsak az egészségügy tudja csökkenteni, hanem mi is. Vannak ugyanis olyan megelőzhető halálesetek, amelyek gyakran a hétköznapi embereken múlhatnak – nagyon sokan azonban félnek segítséget nyújtani. Pedig sokkal nagyobb bajt okozhatunk, ha nem csinálunk semmit: bizonyos helyzetekben – például szívinfarktus vagy stroke esetén – az időfaktor nagyon kritikus, ilyenkor a laikus segítség is életet menthet.

A kampány első kisfilmjében Szerdahelyi Roland történetét ismerhetik meg: nála sem kellett több a segítséghez, mint lélekjelenlét és határozott fellépés – ezzel megmentette egy ember életét. Évente közel 8000 hirtelen szívhalál történik az utcákon, kétharmaduk azonban megmenthető lenne, ha időben megkezdenék az újraélesztést, úgy, ahogy Roland tette.

https://cdn.iframe.ly/api/iframe?url=https%3A%2F%2Fyoutu.be%2F-LOQPiBaMRY&key=8fe6cdec03482ac31f27a6ae8ea2fb3f

A Médiaunió idei első filmjében szereplő Roland hangsúlyozza, hogy nem kell szakembernek, egészségügyisnek lenni, hogy segíteni tudjunk. A gond az, hogy félünk, hogy bajt okozunk, pedig kevesen tudják, hogy a legnagyobb baj, ha nem csinálunk semmit. „Sokszor nem kell többet tenni, mint megkérdezni tőle, hogy jól van-e, és ha nincs, akkor felemelni a telefont. Ha fölhívja a 112-t, majd megmondják, hogy mit csináljanak. Nagyon pici dolgokkal is tudunk egymáson segíteni!” – hangzik el a filmben.

A Médiaunió kampányának célja, hogy változást érjen el az emberek hozzáállásában, hogy felismerjék az életveszélyes helyzeteket, tudjanak és merjenek segíteni – higgyék el, hogy ők is képesek rá. Fontos lenne, hogy minél többen legyenek képesek az egyik legfontosabb és alapvetőbb segítségnyújtásra, az újraélesztésre, és merjenek segíteni. Emellett az is a kampány célja, hogy ismét „trendi” legyen a véradás, és minél többen – fiatalok és idősebbek – váljanak rendszeres véradókká.

Mit tehetsz most azonnal?

Első lépésként töltsd le az Országos Mentőszolgálat ÉletMentő applikációját, és ha már tudsz újraéleszteni, csatlakozz a SZÍV City applikáció életmentő közösségéhez! Jelentkezz véradónak, hiszen így is tudsz segíteni másokon! És persze kövesd a kampányt Facebook-oldalán további információkért, hogy megtudd, mit kell tenned, ha valaki rosszul lesz melletted!