Mennyire trendi ma vért adni?

A MOME fiatal művészei tervezik a Z generáció meggyőzéséhez a plakátokat

A Magyar Bankszövetség a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel és Médiaunió Alapítvánnyal együttműködésben plakáttervező pályázatot hirdet, hogy fiatal művészek alkotásain keresztül, egyedi módon hívja fel a figyelmet a véradás fontosságára.

Minden év legjelentősebb társadalmi célú kampányát jegyzi évek óta a Médiaunió Alapítvány, mely 2022-ben az elsősegélynyújtás és a rendszeres véradás témáját szavazta meg, mint a legaktuálisabb problémát, mely mellé ebben az évben odaáll. A ,,Mentés másként” kampány célja, hogy változást érjen el az emberek hozzáállásában: számos emberélet megmenthető a szívinfarktus, stroke, vagy cukorbetegség tüneteinek felismerésével, majd a gyors laikus segítségnyújtással. Emellett fontos lenne, hogy minél többen – fiatalok és idősebbek – váljanak rendszeres véradókká.

A Magyar Bankszövetség és a hazai bankszektor idén harmadik alkalommal rendezi meg a Banki Véradók Hetét. A szektor közös CSR programjának – a JÓTETT Bank kezdeményezés egyik legfontosabb eseményének – köszönhetően a hazai bankárok már több mint 4 ezer egység vérrel segítették a betegek gyógyulását. A program idén kéthetesre bővül, és az ország még több pontjára jut el. A Magyar Bankszövetség jógyakorlatát követő munkaadók jelentős személetváltást tudnának elérni a lakosság szemléletformálásában.

Ha életet akarsz menteni, legegyszerűbb, ha vért adsz

Miközben körbevesznek minket az adományozási lehetőségekről szóló üzenetek, amelyek közül nehéz választani, a legkézenfekvőbben úgy lehet valaki életmentő, ha vért ad. A vér nélkülözhetetlen a rászoruló betegek gyógyításában, és az életmentésben egyaránt. Évente, nagyjából 390 000 véradásra lenne szükség a hazai egészségügyi intézményeknek, ami napi 1 600-1 800 véradást jelent. Sajnos több, mint egy millió ember élete során egyszer sem ad vért, holott minden 18 és 65 év közötti, egészséges ember, akinek a testsúlya eléri az 50 kg-ot szerepet vállalhat a stabil vérkészlet biztosításában. Minden egység levett vérből háromféle vérkészítményt állítható elő, amivel akár 3 különböző ember élete is megmenthető. A rendszeres és folyamatos véradás elengedhetetlen az olyan vérkészítmények előállításához, melyek csak 5 napig használhatók fel.

Véradás művészi szemmel

A Magyar Bankszövetség, a MOME és a Médiaunió plakáttervezői pályázatot hirdetett, mely eredményeképpen olyan művészi plakátok születnek november végére, melyek a Z generációt meg tudják szólítani, és remélhetőleg közelebb hozzák az emberekhez, és a ma fiataljaihoz az aktív szerepvállalást a hazai vérkészlet biztosításában. A plakátok készítése során a jövő véradó generációja, a felsőoktatásban résztvevők mélyednek el a társadalmi felelősségvállalás ezen formájában, és egyedi stílusukat felhasználva, alkotásaikon keresztül támogatják a véradási hajlandóság növelését.

Partnereink

A kampányt szakértő partnerként az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Vöröskereszt, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány, az Országos Vérellátó Szolgálat, a Strokeinfó Alapítvány, az UNICEF Magyarország és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata segíti.

A Médiaunió Alapítvány 2022-ben is pro bono felületeket kér tagjaitól és médiapartnereitől, a szakértők, partnerszervezetek, illetve a tudományos élet képviselőinek segítségét társadalmi munkában kéri annak érdekében, hogy a lehető legtöbb helyről hallhassunk az életmentés fontosságáról. Várjuk minden médium csatlakozását!