Mellesleg az én ügyem is – online

AVON ingyenes, online livestream kerekasztal-beszélgetés ízig-vérig mai nőkkel

Mellrák? Beszéljünk róla! #LetsTalkAboutBreastBaby

A mellrákról sok szó esik napjainkban, valahogy azonban a legtöbb nő mégis távolinak érzi a témát – pedig amilyen tudatosan éljük az életünket más területeken, mellünk egészségére legalább annyi figyelmet kellene fordítanunk. A mellrák hónaphoz kapcsolódóan az AVON ezért egy rendhagyó online, élőben közvetített eseménnyel készül, 2021. szeptember 28-án 17 órakor, amelyet minden érdeklődő számára ingyenesen tesz elérhetővé.

Az online livestream kerekasztal-beszélgetésen négy ízig-vérig mai nő vesz részt, akik valamilyen formában kapcsolatba kerültek a betegséggel, így más-más szemszögből közelítik meg a témát. Személyes történeteik megosztásával, illetve egy orvosszakértő részvételével szeretnénk erre, a minden 10. nőt érintő betegségre felhívni a figyelmet.

Bajkó Barbara, az Élet Dió után oldal alapítója sikeresen megküzdött a mellrákkal és hősies küzdelmét megosztotta a világgal Instagram oldalán, mivel a rák még mindig tabu téma Magyarországon és szeretné ezt a falat némiképp ledönteni. Túróczi Réka, az Irunmom blog futónője óriási lépést tett a megelőzés érdekében. Miután megtudta, hogy édesanyájától örökölte a nőgyógyászati rákokért felelős génmutációt, így igen magas az esélye, hogy kialakuljon nála a mellrák, úgy határozott, megelőzi a betegség kialakulását, ezért kétoldali masztektómiának, melleltávolító műtétnek vetette alá magát. Molnár Viola Anna, digitális tartalomkészítőként szívügyének tartja, hogy kiálljon a társadalom egészét érintő témák mellett. Vió 29 éves korában talált mellében egy csomót – ami szerencsére jóindulatúnak bizonyult – de azóta nagyon komolyan veszi a betegséget és fontosnak tartja, hogy évről évre felhívja a nők figyelmét a mellrákszűrések fontosságára. A beszélgetésben részt vesz továbbá Dr. Drajkó Veronika, az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke is, aki szakmai oldalról közelíti meg a témát. Az izgalmas beszélgetést Szabados Ágnes vezeti.

Az esemény célja, hogy a résztvevők közreműködésével, személyes történeteik és egyéni látásmódjuk által minél több nő figyelmét felhívja a betegségre. A kerekasztal-beszélgetés mindenki számára ingyenesen elérhető, amelyet az AVON Youtube csatornáján élőben közvetít a vállalat.

További részletekért csatlakozz az eseményhez az alábbi link segítségével: https://fb.me/e/11PZRUeaV

Csatlakozz Te is és beszéljünk róla! Döntsük le együtt a mellrákot körülvevő falakat és indítsunk közösen párbeszédet ezzel kapcsolatban a nők között!

#letstalkaboutbreastbaby #MelleslegAzÉnÜgyemIs #chatandcheck