Melissa a Pokol konyhájában

180622_Piano_Shop_00339.dng

Melissa McCarthy hazai pályán marad. Bár új filmje, A bűn királynői (The Kitchen, hazai bemutató: augusztus 22.) nem a szokásos műfaja, hiszen nem vígjáték. Sőt, kemény thriller, amelyben három nő (McCarthy mellett Elisabeth Moss és Tiffany Haddish játssza őket) átveszi New Yorkban az ír maffia irányítását, és a férfiaknál is keményebbnek bizonyulnak. De a történet nem egyszerűen New Yorkban játszódik, hanem a Pokol konyháján, a Hell’s Kitchen nevű városrészben. Ahol történetesen Melissa McCarthy élt, amikor életében először New Yorkba költözött.

Az illinoisi lány érettségi után egy jó barátja tanácsára vágott neki a világnak – és talán ír felmenői miatt, először a Hell’s Kitchenben bérelt lakást: a negyediken, lift nélkül, egy apró szobát.

– Ő volt a legviccesebb ember, akit ismertem – nyilatkozta most ez a régi barát, Brian Atwood, aki azóta híres divattervező lett. – Addig győzködtem, míg végre feljött New Yorkba, én meg rögtön vittem neki egy The Village Voice-t, hogy másnap már stand uposként lépjen fel. És már akkor ő volt a Hell’s Kitchen királynője!

A történet körbeért: McCarthy azóta a világ egyik legismertebb komikusa lett, de most újra bebizonyítja, hogy méltó a Pokol konyhának trónjára.

IC Press