Megvannak a nyertesek

Fedél Nélkül Művészeti Pályázat
Év Alkotása 2017-díj – Megvannak a nyertesek!

Idén tizedik alkalommal került megrendezésre az Év Alkotása Díjátadó Ünnepség, melynek keretében átadásra került az Év Alkotása-díj vers, próza és kép kategóriákban. A 2018. május 2-án, az Eötvös10-ben tartott rendezvényen az otthontalan emberek által 2017-ben beadott pályamunkák legjobbjait kortárs művészek alkotta szakmai zsűri adta át. A három órás rendezvényen a díjak átadásán túl beszédet mondott és a pályamunkákat személyesen méltatta Eifert János, Fekete András, Györe Balázs, Molnár Krisztina Rita, Szász Lilla és Tóth Krisztina zsűritagok. Bővebb válogatást hallhattunk a Fedél Nélkül verseiből és prózáiból Illésy Éva, Madarász Éva, Epres Attila színművészek és Dvorcsák Gábor szerző előadásában. Az est folyamán átadhattuk a Deli Bálint Emlékdíjat, melyet a 2017-ben elhunyt, s tavaly Év Verse-díjat elnyert tehetséges szerző emlékének ajánlottunk, s a díjat Barta Pál vehette át. Élőzenei fellépőink szórakoztatták a közönséget, zenélt nekünk az est házigazdájaként is szerepet vállaló Huzella Péter előadóművész, valamint Baranyecz János „Branyó” és zenekara.

Év Alkotása 2017-díjazottak:
vers kategóriában: Dvorcsák Gábor: Kisápadni a létezésből
próza kategóriában: Leontin Med: Hóhéraid butasága
kép kategóriában: Dvorcsák Gábor: Julius Shakespeare: Cambeth

Különdíj:
vers kategóriában: Pethő N. Gábor: Azt mondod

Deli Bálint Emlékdíj: Barta Pál: Miközben megy le a Nap

A zsűri tagjai:
Fekete András a zsűri elnöke
Györe Balázs költő, író
Eifert János fotóművész
Molnár Krisztina Rita költő, író
Szász Lilla fotóművész
Tóth Krisztina költő, író

A nyertes alkotások megtekinthetők Facebook oldalunkon: goo.gl/Y6Kjc7
A díjátadó képei ugyancsak elérhetők Facebook oldalunkon: goo.gl/cuz3vp