Megújul a Mastercard – Év Bankja verseny

Fejlesztették és átalakították a hazai bankszektor legrangosabb versenyét, ami idén új kategóriákkal is jelentkezik

A Mastercard 16 éve hívta életre az Év Bankja versenyt, mely a magyar kereskedelmi bankok legrangosabb seregszemléje. A program az évek során sokat változott, és az idén teljes mértékben átalakul. A változás a verseny folyamatát és a kategóriákat egyaránt érinti. A korábbiaktól eltérően a szervezők már a pályázatok leadásának határideje előtt bő fél évvel meghirdetik az aktuális kategóriákat. Ezek között több újdonsággal is találkozhatunk 2021-ben: a verseny történetében most először lehet vállalati termékkel és szolgáltatással nevezni, első alkalommal díjazzák a legjobb kártyadesignt és a leginnovatívabb marketingkommunikációs kampányt is. A fókusz továbbra is az innováción, az ügyfélélményen és a lakossági szolgáltatásokon marad.

A megújult szempontrendszer és a magas presztízsű szakmai zsűri névsora is publikus lesz nem sokkal a kategóriák kihirdetését követően. A verseny célkitűzése és küldetése továbbra sem változott: kiemelni és reflektorfénybe állítani azokat a példaértékű munkát végző szolgáltatókat, akik egyedi, innovatív, magas színvonalú termékekkel, szolgáltatásokkal és példaértékű kezdeményezésekkel vannak jelen a hazai piacon.

2021-ben a bankok a következő 8 kategóriában mérhetik össze teljesítményüket:

Az év lakossági ajánlata

Az év mobilbanki megoldása

Az év UX megoldása

Az év vállalati termék és szolgáltatás innovációja

Az év társadalmi kezdeményezése

Az év fenntartható bankja

Az év kártyadesignja

Az év marketingkommunikációs kampánya

A versenyt lezáró gálán adják át az Év Bankja 2021 fődíjat is, melynek nyerteséről a 8 kategóriában elért eredmények alapján döntenek.

A Mastercard – Év Bankja verseny elindításakor egy hiányt pótoltunk a hazai pénzügyi szektorban. Támogattunk egy olyan díj létrejöttét, amely kiemeli és elismeri azokat a banki törekvéseket, amelyek a folyamatos megújulás, innováció és ügyfélcentrikus gondolkodás mellett, a mindennapi pénzügyeink jobbá tételén dolgoznak. Az elmúlt években a teljes iparág óriási átalakuláson ment keresztül. 16 éve egy banki átutalást a legtöbben még csak papír alapon, a bankfiókból tudtak indítani. Ma már ezt néhány másodperc alatt a mobilunk segítségével megoldjuk, számlaszám se kell hozzá, akár egy e-mail cím vagy telefonszám is elég” – példázta a változást Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. „Éppen ezért fontos, hogy egy ilyen sebességgel fejlődő szektorban az egyik legrangosabb szakmai verseny is folyamatosan alkalmazkodjon, megújuljon, és meg tudja tartani kimagasló presztízsét” – tette hozzá.

A pénzügyi digitalizáció a gyorsaság és biztonság mellett kiemelt jelentőségűvé tette az ügyfélélményt, de a szolgáltatóknak ezek mellett a kommunikációra és a termékek megjelenésére is nagy figyelmet kell szentelniük. Ezt hangsúlyozza az olyan kategóriák megjelenése, mint Az év UX megoldása, Az év kártyadesignja vagy Az év marketingkommunikációs kampánya.

A verseny díjainak sorában a napi üzletmenet legjobb megoldásai mellett továbbra is kiemelten fontos a pénzintézetek társadalmi és környezetvédelmi kezdeményezéseinek értékelése.

Az érdeklődő pénzügyi szolgáltatók a www.evbankja.hu honlapon pályázhatnak 2021. november 15-ig.

Az idei év legjobbjait 2022. február elején hirdetik majd ki.

További információ: www.evbankja.hu