Megnyílt az ötödik Acershop is

Immáron ötödik  és egyben legnagyobb Acershop-ját nyitotta meg a Notebook Bp Kft. ,  a márka hazai képvieseletének támogatásával.
9 évvel az első bolt megnyitása után jutottunk el oda, hogy a belváros szívében egy,  már a méreteiben is lenyűgöző márkaboltot nyissunk.
Világszinten is abszolút különlegesség, mivel saját márkabolt hálozattal csak a hazai piacon rendelkezik a gyártó, a nemzetközi trendek a Shop in Shop kialakítást (nagyobb retail áruházak dedikált Acer standjait, kialakított sarkait) használják kizárólag.
A tegnap megnyilt boltról számokban egy kicsit:  tehát a világ legnagyobb Acershopja, 170nm es alapterülettel, és 50-60 db közötti mennyiségű kiálított termékkel. A kiemelt időszakokban 3-4, de bármely időszakban legalább két a márka termékiből jól felkészült Acershop-os kolléga várja az érdeklődőket és vásárlókat. A bolt természetesen összekötésben van a webshoppal is, így akár a rendelt terméket is fel lehet venni majd, ha valakinek az kényelmesebb!
Az új budapesti üzlet az eddigi boltokhoz hasonlóan az anyacég elfogadott és útmutatóba foglalt megjelenését követi, mind a bútorok, mind pedig a színvilág tekintetében, 100%-ban követve a márka nemzetközi arculatát.
A különlegessége a többi bolthoz képest a méretén felül, a dedikált Predator részleg, ahol kettő használatra kész gamer setup várja az érdeklődőket és a játékok szerelmeseit, így élesben is kipróbálhatják a csúcs gémer notebookokat és perifériákat a legújabb játékokon.
További újdonság a dedikált monitor fal, ahol számos monitorunkat lehet megtekinteni, kipróbálni. Így végre a monitorvásárlóknak is lehetősége lesz a termékek összehasonlítására és személyes tapasztalatszerzésre a vásárlás előtt.
MEGLEPETÉS: Az első 100 notebook vásárló a boltban Acer bluetooth hangszórót kap ajándékba!
Részletek : https://www.acershop.hu/nyitasi_akcio/