Megkezdődött a Magyar Lovasterápia Szövetség XIII. Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenye CDI3*/CDN és Lovasterápiás Versenye Fóton

2017. szeptember 22-én, pénteken reggel megkezdődött a XIII. Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Verseny és Lovasterápiás Verseny Fóton. A háromnapos rendezvény védnöke és támogatója a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. Az egyes versenyszámok házigazda szerepét idén is a Gyermekmentő Szolgálat ismert közéleti tagjai – politikusok, művészek, sportolók – vállalták el.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központját vasárnapig díjlovasok és olyan, sérüléssel élő gyerekek népesítik be, akik év közben lovasterápiában részesülnek, és most büszkén mutatják be a versenypályán, hogy mit is sikerült elsajátítaniuk a terápiás fejlesztés során. Az egészséges sportolók és a sérült gyerekek három pályán, változatos versenyszámokban indulnak a díjakért.

A díjlovas versenyt Csáky László, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alelnöke, míg a Junior díjlovas versenyt Tarnai Richárd, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, Pest megyei kormánymegbízott nyitotta meg.

A pénteki első díjlovas versenyszám (nemzetközi, illetve nemzeti junior csapatbajnokság) győztesei:

Radnai Bernadett, Laron-M nevű lovával (nemzeti junior csapatbajnokság)

Tatiana Gombarcikova, Le Fleurette Laudabilis nevű lovával (nemzetközi junior csapatbajnokság)

Könnyűosztályú L7 CDN-A:

Németh Gábor, Magyar Lovasterápia Szövetség, Cabrio nevű lovával

Ugyancsak pénteken került sor a felnőtt Magyar Parasport Bajnokságra, melyet Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára nyitott meg.

Péntek délben kezdődtek el, és vasárnap délutánig tartanak a gyerekek lovasterápiás versenyszámai. A sérült gyerekek versenyszámainak pénteki házigazdája dr. Kövér László, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke, az Országgyűlés elnöke volt.

A Magyar Parasport Bajnokság résztvevői és győztesei:

Molnár József, Arany patkó csapat, Baba nevű lovával

Hadnagy Tibor, Magyar Lovasterápia Szövetség, Aldo nevű lovával

Csorba Stefánia, Hernád Gyöngye Egyesület, Táncos nevű lovával

Gazder Pál, Rocky nevű lovával

Az eseménydús verseny kicsit szeles, de napos kora őszi időben vidám családi programokkal egészül ki: többek között különböző gyerekjátékok, autóbemutató, arcfestés, mini KRESZ-pálya. A gyerekeket és fiatalokat a kikapcsolódás mellett a már megszokott egészségmegőrző szolgáltatásokkal, ingyenes fogorvosi szűréssel és nőgyógyászati szaktanácsadással várja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati busza, illetve nőgyógyászati szűrőkamionja, így az élmények mellett az egészségtudatosság is kiemelt szerepet kap ezen a hétvégén. Pénteken fóti általános iskolás gyerekek járták végig az Élhető Jövő Parkot, ahol az EnHome Zöldjárattal kiegészülve színes és interaktív műsor keretében vezették be a gyerekeket a megújulóenergia-források világába.

Az ingyenes rendezvény vasárnap késő délutánig tart, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Helyszín: NGYSZ Lovasterápiás és Oktató Központja

2151 Fót, Vörösmarty tér 2.

Megközelítés: a Fóti útról, a Tímár Vaskereskedés épületével szemközti köves útra behajtva.

Az MLTSZ munkájáról és a részletes programról bővebb információ a www.lovasterapia.hu oldalon található.