Megjelent a Volt egyszer egy Ifipark…

Vass Norbert (szerk.)
Volt egyszer egy Ifipark…

 

Összhang és tonalitásJelen kötet a Budai Ifjúsági Park, valamint a Kádár-korszak könnyűzenéjének jobb megismerését szolgálja. A kiadványban helyet kapó öltözködés-, gasztronómia-, ifjúságpolitika-, valamint hangszertörténeti tanulmányok, az Ifipark karakterét, legfontosabb figuráit felvillantó dolgozatok, a gazdag képanyag, illetve az egykori „Ifiparkerek” és a Parkban fellépő zenészek szubjektív visszaemlékezései egy olyan korszakot tárnak elénk, amely folyamatosan változtatta szabályait, a szabálytalanságot azonban nemigen tűrte. Ebben a korszakban vigyázó szemek figyelték, hogy ízléstelen-e a tánctéri tviszt, a fellépéseket pedig a dalok között elhangzó kommentárok miatt rögzítették elsősorban. Ebben a korszakban ideológiai kérdésnek számított a farmernadrág és a frizura, névadója pedig rendszeres hajmosásra utasította renitens népét. Bízunk benne, hogy könyvünk hozzájárul ahhoz, hogy színesebb képünk alakuljon ki erről a korszakról, ami főleg fekete-fehér fotográfiákon őrződött meg számunkra.

Terjedelem: 176 oldal
Méret: 220 mm x 220 mm
Kötés: Kartonált
Ár: 3590 Ft
ISBN: 9786155062353