Megjelent Madonna végtelen szerelemkötete

Madonna történelmet írt, amikor 50. alkalommal került a Dance Club lista élére, ezzel ő lett az első és egyetlen olyan előadó, aki 50 #1 slágert ért el a Billboard listáján. Ennek a történelmi mérföldkőnek a megünneplésére Madonna két új kiadványt hozott el „FINALLY ENOUGH LOVE: 50 NUMBER ONES” címmel, amely egy új, 50 számból álló kollekció, rajta az időtlen csillag kedvenc remixei a vezető dance slágerekből. A Budapest Park pedig a mai napon, azaz augusztus 19-én Madonna ünneplőbe öltözik, hogy a rajongók egy egész estés buli keretein belül meghallgathassák a kiadványt.

Ezek az albumok nyitják a back katalógus újrakiadások sorát, mely teljes körűen bemutatja majd a popdíva úttörő karrierjét.

A ’FINALLY ENOUGH LOVE: 50 NUMBER ONES’ dalait a világ legjobb producerei remixelték. A rajongók kedvencein kívül a gyűjtemény ritka felvételeket is tartalmaz, amelyek közül több tucat először jelenik meg hivatalosan. A kollekció 3 CD-s változattal együtt elérhető, míg a 6 LP-s verziójú vörös és fekete bakelit pedig limitált mennyiségben beszerezhető, kizárólag Madonna hivatalos boltjában és a Rhino.com-on.

A korábban már digitális formában kiadott 16-számos verzió, a ’FINALLY ENOUGH LOVE’, pedig mától egy 1 CD-s és a 180 grammos két LP-s változatban is elérhető már.

A több mint 220 perces remixekkel büszkélkedő ’FINALLY ENOUGH LOVE: 50 NUMBER ONES’ többnyire időrendi sorrendet követ, bemutatva azt a számos zenei újítást, amely Madonnát nemzetközi ikonná tette az 1983-as „Holiday”-től a 2019-es „I Don’t Search I Find”-ig. Minden idők legnagyobb és legbefolyásosabb DJ-k, köztük Shep Pettibone, William Orbit, Honey Dijon és Avicii remixei is felcsendülnek majd a lemezen.

Több dalban Madonnához más különleges előadó is csatlakozik, köztük Britney Spears (“Me Against The Music”); Justin Timberlake és Timbaland („4 Minutes”); és Nicki Minaj (“Bitch I’m Madonna”).

A ritkaságok mellett ez a két gigakiadvány olyan verziókat mutat fel, amelyek első hivatalos megjelenésüket ünneplik: köztük a „Keep It Together”, az „Alternate Single Remix”, a „Living For Love”, és az „Offer Nissim Promo Mix”.

Esti bemelegítésnek pedig ajánljuk, a felemelő „Turn Up The Radio”-t Offer Nissim remixével:

A Budapest Parkban ünnepelhetjük a Ludus színeiben a válogatáslemez megjelenését, amelyről bővebb részleteket az alábbi linken érsz el: https://fb.me/e/2iLAH1qhv

Jegyek vásárolhatók itt: https://www.budapestpark.hu/events/ludus-20220820#select-tickets