Megjelent A csábítás szimfóniája

„A zene ugyan formát adhat a szerelem érzésének, de fordítva nem működik a dolog.”

Ezúttal egy kicsit könnyedebb olvasmány jelenik meg nálunk, ami tökéletes karácsonyi ajándék is lesz:

Megérkezett Christopher Lawrence: A csábítás szimfóniája című könyve!

„Nem túlzás azt mondani, hogy a csábítás e tekervényes mesterműveinek szerzői maguk is nagy csábítók lehettek. Ám, amint azt korábbi, Swooningcímű könyvemben is hangsúlyoztam, a nagy zeneszerzők pont annyira suták voltak a „szerelemnek” nevezett művészetben, mint mi magunk (a „suta” talán túl erős szó, legyen inkább „esendő”). Ez a könyv éppen ezt az esendőséget tanulmányozza tíz lenyűgöző tehetségű ember példáján keresztül. Akik mindannyian megkockáztatták, hogy bensőséges életüket feladva rátaláljanak a szerelemre. Szó esik olyanokról, akik első alkalommal éltek át ilyesmit (mint Mozart), akik utoljára (mint Berlioz), akik rosszkor (mint Debussy), akik elkerülhetetlenül (mint Wagner), akik csak egyszer (mint Satie), vagy akár harmadszorra a héten (mint Stradella). Lesz szó elérhetetlen szerelemről (ismét csak Berlioz), vagy olyanról, ami bár elérhető, mégis beteljesületlen marad (mint Brahmsé). A történetek némelyike közismert, de legtöbbjük alig több egy karcolatnál. És mindegyik egy sikertelen szerelemről mesél; csupán kettő románc jutott túl a kezdeteken, de ezek is tiszavirág-életűek voltak, és őrülettel, betegséggel vagy halállal végződtek. E románcok végszava nem a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”. Elképzelhetetlen olyan romantikus regény, amelyben egy sejk vagy egy teniszedző ilyen sikertelen maradna. De az igazság, még ha különös is, sokszor nagyon is kiábrándító.”

(A szerző)

Részlet Nyáry Krisztián előszavából:

„A zeneszerző az írónál és a festőnél is rejtőzködőbben védi magánéletét – legalábbis művein keresztül ő árul el magáról a legkevesebbet. Hiába keressük a „halhatatlan kedves”, Brunszvik Jozefin nyomait Beethoven ifjúkori műveiben: ha nem maradt volna fenn néhány levél és napló, a partitúrák sosem mesélték volna el nekünk, hogy egy magyar kisasszony mosolya ihlette őket. Ha nem kerültek volna elő Bartók Béla Geyer Stefi hegedűművésznőhöz írt szerelmes levelei, ma nem tudnánk, hogy első hegedűversenye egyben rendhagyó szerelmi vallomás is.
Éppen ezért hiánypótló Christopher Lawrence kötete, aki arra vállalkozott, hogy a nagy zeneszerzők helyett elmesélje nekünk szerelmeik történetét. Természetesen az ő hőseiről, Mozartról, Wagnerről, Chopinről és a többiekről hosszú monográfiákban is bőséggel tájékozódhatunk, ám érzelmeik rekonstruálására e munkákban nem számíthatunk. Pedig a zenetörténeti tankönyvekben szereplő, olykor fekete-fehér zeneszerző-figurák a való életben gyarló emberek voltak, akik párkapcsolataikban is éppúgy szerettek, hibáztak és szakítottak, ugyanúgy voltak hűségesek és csalfák, mint bárki más.
Tegyünk föl egy lemezt és nyissuk ki a könyvet: így szerettek a világ legnagyobb muzsikusai!”