Megérkezett Berkcan Demir első kislemeze

BERKCAN DEMIR: HOPES

    MEGHALLGATOM  

Megérkezett Berkcan Demir első kislemeze, a „Hopes”! 

A török származású dj kiskora óta érdeklődik az elektronikus zene iránt, 15 éves korában már saját dalain dolgozott. Legtöbb idejét stúdióban töltötte, ahol produceri képességeit fejlesztette, valamint önálló demófelvételeit vette fel. A fiatal, 22 éves dj-producer nem ismeretlen Istanbul és Ankara szórakozóhelyein – a kanadai Deadmau5 előprodukciójaként már lehetősége volt a két város számos nagyobb klubjában fellépnie. Most pedig elhozta nekünk debütáló kislemezét! A „Hopes” egy nagyon szép, igazi atmoszférikus dal, amiben remekül keverednek az egyedi elektronikus ütemek, a mély basszusok és az élesebb, pop-os vibe-ok.