Megérkezett a Sugarloaf és Lotfi Begi első közöse

Indul a koriszezon, az ünnepváró fények kigyulladnak, a téli időszakban pedig mi sem táplálóbb, mint a Fonogram-díjas Lotfi Begi és Sugarloaf igazán vibráló, jó hangulatú közösével, a „Solatido”-val forralt borozni! Hazánk elsőszámú DJ/producere és az aranylemezes zenekar végre először együttműködött ráadásul nemzetközi projekt lett belőle, így kétségtelenül teljesen felpörgeti majd a hallgatóságot!

„A szó-la-ti-dó szolmizációt Kodály Zoltán országában mindenki ismeri generációkon átívelve. Eléggé pozitív, azonnali dallamtapadást előidéző a zene és a szöveg is” – meséli a Sugarloaf együttes szerzője és előadója, Tóth Szabi, aki Begivel több éve tervezetett már egy kollabot, hiszen rengeteg közös van bennünk: a zene iránti szeretet és elhivatottság mellett, a foci, de még meglepően a Metallica-fanatizmusuk is ide sorolható.

Begi, aki pedig nemrég egy hatalmas szerelemprojekt gyümölcsét élvezheti, hiszen a „A nagy Fradi lemez: a zene ereje” megálmodója, összefogója és producere volt (amelyen többek közt szerepel Rúzsa Magdi „Olé”-ja, és Náksi, Ámokfutók, DR BRS alkotókkal újragondolt milliós nézettségű „A hold dala”) örömmel fejest ugrott ennek a régóta várt lehetőségnek. 

„A „Solatido” nemzetközi koprodukcióban készült, hiszen a magyar szerzők mellett egy norvég sráccal is dolgoztunk, Joakim With Steen-nel, akivel az Artisjus Songwriting Camp-jén ismerkedtünk meg” – tette hozzá Begi.

A csapat koncepciója a videóklipkészítéskor is az volt, hogy egy igazán színes, könnyed képivilágot hozzon létre, ezért került a választás a Szelfi Múzeumra, amitől igazán varázslatos flow-ba jövünk majd!


Hallgasd meg itt!