Megalakult a Magyar Hidrogénszövetség


    Megalakult a Magyar Hidrogénszövetség csütörtökön Budapesten.

    Az innovációs és technológiai miniszter azt mondta, hogy a
szövetség létrehozása egybevág a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célokkal, illetve a gazdaság egyidejű fellendítésével.


    Ebben a folyamatban fontos szerep hárul egy széleskörű ipari és szakmai támogatással és részvétellel bíró szakmai szövetségre, mely számos formában járulhat hozzá a hidrogénstratégia megvalósításához – fűzte hozzá Palkovics László.


    Az európai klímasemlegességi célok teljesítéséhez a kormány nagy hangsúlyt fektetne az atomenergiára és a napenergiára – tette hozzá.


    Az utóbbi kapcsán a miniszter nagyon fontosnak nevezte, hogy tárolni lehessen az így kinyert elektromos energiát.


    Ebben lehet jelentős szerepe a hidrogénnek, ugyanis az áramtöbbletből hidrogént állítanának elő, amelyet eltárolnának. A hidrogén kiválthatja a szenet az olyan technológiáknál, mint az acél-, a műtrágya- vagy a cementgyártás – fűzte hozzá.


    Palkovics László közölte: a hidrogént felhasználhatják a közlekedésben, kiváltva a hagyományos üzemanyagokat.


    Elmondta: már vizsgálják a magyarországi gáztározókat és – vezetékeket, alkalmasak-e arra, hogy tiszta vagy vegyített hidrogént helyezzenek el, illetve szállítsanak bennük.