Másodjára startol el a BuBa Epic Budapest-Balaton kerékpáros teljesítménytúra

Biciklivel is eljuthatunk a balatoni fesztiválokra

Tavaly augusztusban adták át a BuBa, azaz a Budapest-Balaton kerékpáros útvonalat, amit a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) egy kerékpáros túrával, az I. BuBa Epic-kel ünnepelt meg. A szövetség idén is megszervezi az eseményt, de több újítás is színesíti a kerékpáros teljesítményt.



Az idei lesz az első olyan szervezett biciklis teljesítménytúra, ahol Budapesttől egészen a magyar tengerig tekerhetünk a BuBa kerékpáros útvonalon, hogy az út végén a nyári melegben egy nagyot csobbanjunk. A tavalyi teljesítménytúrára ugyanis októberben került sor.

„Még mindig úgy érezzük, hogy sokak egy beteljesületlen álom, hogy letekerjenek a Balatonhoz, hiszen mindig új ez az út és sokan még nem próbálták ki, mert nagy számára a tavaly augusztusi átadás már a szezon végére esett. Idén lehet majd először úgy végigmenni rajta, hogy az ember a végén csobbanhat egyet a Balatonban” – magyarázta Dominus Ákos, az esemény ötletgazdája.

Biciklivel tekerhetünk a Bondoró Utcaszínház Fesztiválra

Dominus Ákos azt is elárulta, a második BuBa Epic az előzőhöz képest több új elemmel is bővült.

„Az idei esemény egyik újdonsága, hogy sokaktól kaptuk azt visszajelzést, hogy nehéz az útvonal, ezért kétnapos teljesítésre is lesz lehetőség. Erre várjuk a családok, baráti társaságok jelentkezését, akik esetleg nem érzik olyan rutinos kerékpárosnak magukat, hogy az egész utat egyben letekerjék és inkább egyéni szállással, két nap alatt oldják meg a táv teljesítését.”

A szervezők ötszáz résztvevőt várnak a június 30. és július 1. között megrendezett eseményre, ahol három frissítőpont lesz és 125 kilométerre kell letekernie a résztvevőknek.

„Aki egy nap alatt teljesíti ezt a távot, azok számára egy igazi kihívást jelent, míg a kétnapos túra egy remek közösségi, csapatépítő programnak ígérkezik. Az útvonalon nagy segítség lehet az ingyenes Kerékpárosbarát alkalmazás, aminek segítségével nem csak a szállásokat választhatjuk ki az útvonalon, de a pihenőhelyeket és az éttermeket is könnyűszerrel megtaláljuk ezen az útvonalon is, ráadásul bármi probléma adódna a kerékpárral, az applikáció a szerviz pontokat is jelzi. ” – tette hozzá Dominus Ákos.

A program másik újítása, hogy a teljesítménytúra az Európa Kulturális Fővárosa program részeként valósul meg, ami arra is felhívja a figyelmet, hogy környezetbarát közlekedési eszközökkel is megközelíthető a programok és a fesztiválok. ezért vagyunk a Bondoró Utcaszínház Fesztivál időpontjában tartott esemény célja is a bejáratában lesz.

„Akik eseményen részt vesznek, érdemes a Bondoró fesztiválon is körülnézni, hiszen a BuBa Epic-en résztvevők kedvezményesen válthatnak jegyet a fesztiválra is. Aki mégsem vágna neki a biciklis útnak, természetesen más módon is eljuthat a Bondoró Fesztivál négynapos programjaira. Aki csak egy napra ugrana le a fesztiválra, vagy nem szeretné végigtekerni a távot, vonattal is megteheti az utat, hiszen Balatonalmádi ad helyet a rendezvénynek, ami remekül megközelíthető így is. Mindenképpen érdemes kilátogatni majd ide, rengeteg nagyszerű program várja majd a résztvevőket” – fejtette ki Domius Ákos.

Bármikor neki vághatunk a Budapest-Balaton távnak

Azoknak azonban érdemes elkeseredni, aki szívesen teljesítenék ezt a távot, ám az időpont nem megfelelő, hiszen szép időjárás mellett bárki kipróbálhatja magát a kerékpáros útvonalon.

„További csoportos biciklizéseket is tervezünk majd egy-egy kulturális programra, itt is szem előtt tartva az Európa Kulturális Fővárosa esemény egyik kulcsüzenetét, miszerint a fenntarthatóságra ügyelve, környezetbarát módon is eljuthatunk a programokra. Ezekkel kapcsolatban érdemes a MAKETU honlapját figyelni, hiszen folyamatosan frissítjük a program naptárát. De természetesen bárki kipróbálhatja ezt az útvonalat egyénileg is, hiszen nem csak a sport miatt, de a táj miatt is érdemes végigtekerni rajta” – mondta a BuBa Epic ötletgazdája.