Másik János estje szeptember 2-án a Várkert Bazárban

Művészbarátaival közösen tart estet Másik János szeptember 2-án szombaton a Várkert Bazár Öntőház udvarában, a Várkert Irodalom sorozat keretében. Vendégként fellép Jónás Vera, Nagy Zsuzsanna, Vörös Eszter és Kamarás Iván.

Dalok, amelyek dalok, de történetek is egyben. Versek, amelyek lehetnek még dalok. Történetek, amelyek felismerhetőek, borzongatóak, kedvesek. Képek, amelyek váratlanul egymáshoz kapcsolódva zenei struktúrákba rendeződtek – szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban. Az est címe: Szabad-e hosszan bámulni a végtelent? Visszabámul rád…
Mint írták, a hetvenes évek eleje óta a pályán lévő Másik János zeneszerző, billentyűs azokat a művészbarátait hívta meg az estre vendégnek, akiket a közelmúltban ismert meg, barátaivá váltak, akiknek egyaránt tiszteli a művészi és emberi kvalitásait, és akikkel már az első találkozás után eldöntötte: egyszer majd készítünk valamit együtt.

“Az elmúlt nyolc-tíz év koncertjei, amelyek egy olyan kultúrkör világán belül zajlottak, amely maga is többrétegű, mind korosztály, mind társadalmi státusz és még számos más tekintetben, azt a következtetést adták számomra, hogy dalaimnak van egy speciális világa. Néhány barátom említette, hogy kedvelik az írásaimat és a képeimet is. Röviden ez vezetett az esthez” – fogalmazott Másik János.

A 65 éves Másik János a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium dzsessztanszakát végezte el 1970 és 1973 között, ezután a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének, hangképzés, népzene tagozatán volt hallgató 1976-ig. 1972-76 között az Interbrass együttes zenei vezetője, 1977-79 között a Kőszegi Group, 1980-tól a Dimenzió tagja, játszott a Supergroup lemezén (1982) majd az Európa Kiadó (2016-ig), a Trabant és a Balaton zenekarban játszott. 1986-90-ben saját zenekarával, a Trance Balance-szal koncertezett.

Számos filmzenét szerzett, közöttük volt a Városbújócska (1985), a Meteo (1989) és a Hídember (2002). Írt színpadi zenét is és dalokat Cseh Tamásnak (Levél nővéremnek, Levél nővéremnek 2., Az igazi levél nővéremnek), Bontovits Katinak. Lemezei: MJMJ (1994, Menyhárt Jánossal közösen), A Másik – Peepshow-mennyország (1997), Iguana bár (2001). 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapta.