Március 23-án rendezik meg a budapesti színházak éjszakáját

Woman reading newspaper on white background

    Több év kihagyás után tavasszal visszatér a budapesti színházak éjszakája: március 23-án 46 fővárosi teátrum várja különleges programokkal a közönséget.

    A pandémia megakasztotta a népszerű programsorozatot, amely jövő márciusban a Városmajori Szabadtéri Színpad és a Kristály Színtér csapatának szervezésében születik újjá – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.


    A szervezők a korábbi programsorozatot frissítenék fel: a színházak saját épületükben, társulatuk és munkatársaik által kitalált és megvalósított programokat kínálnak a nézőknek.


    Az esemény szlogenje: Minden egy! – írták. Benkő Nórát, a Városmajori Szabadtéri Színpad igazgatóját idézik, aki szerint a szervező csapat a színházi szakma vágyott egységességére szeretne utalni ezzel, hiszen a csatlakozó társulatok nemcsak a szakma iránti szeretetüket, de a törzsközönségüket is megosztják egymással. Együtt erősítik a színházba járás hagyományát, segítenek a nézőknek nyitni más színházak, más nézőpontok irányába is – fogalmazott a igazgató.


    A közleményben kiemelik, hogy a budapesti színházak éjszakáját hirdeti az Aranyakkord zenekar Az én Budapestem című dalának egy újabb változata is. A dalhoz videoklip is készült a zenekar és a csatlakozó színházak művészeinek részvételével, a filmet Mátyássy Áron rendezte, operatőre Nagy Marcell és Tóth Fabó, koreográfusa Duda Éva. A film a https://www.youtube.com/watch?v=BhP1qiHvbns oldalon érhető el.


    Mint írják, december 31-ig a jegyeket kedvezményes áron lehet megvásárolni online az esemény honlapján.