Már megint egy feat – LUM!X feat. Pia Maria – Halo

Néhány év leforgása alatt az osztrák LUM!X, azaz Luca Michlmayr az ország egyik leghallgatottabb zenészévé nőtte ki magát. Frissítő és előremutató elektronikus megközelítésének köszönhetően zenéi (mint a „Monster”, „The Passenger”, vagy a legutóbbi „Thunder”) nemcsak 1 milliárd streamet generáltak már összesen, de többszörös arany- és platina minősítést is szereztek a fiatal művésznek Ausztriában, Németországban, Svédországban, Norvégiában és Hollandiában egyaránt. LUM!X sikere azonban messze túlmutat a hallgatottsági számokon: a közösségi médiában is felhasználók millióit ihlette már meg szerzeményeivel.

Most, hogy az elmúlt két évet EDM tudásának csiszolásával és a zenei szcéna fortélyainak elsajátításával töltötte, az osztrák tehetség készen áll arra, hogy elkezdje megvalósítani zenei álmait, amire tökéletes terep egy európai színvonalú nagyszínpad.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy országunkat képviselhetem az Euróvízión, mivel ez Európa legnagyobb színpada, és valószínűleg a legnagyobb lehetőség is ezen a kontinensen” – osztotta meg LUM!X a versenyben való részvételét.

„Halo”-nak pedig minden esélye megvan arra, hogy szép helyezést kapjon a nemzetközi porondon: sokoldalú, friss, de mégis nosztalgikus. Luca zeneiségére mindig is jellemző volt a konvencióktól való eltérés, az újítás, és ez a „Halo” hangzásán is érződik, hiszen a lemezlovas mesteri módon elegyítette a számban az eurobeat hangzást és Pia Maria erőteljes vokáljait.

Izgalmas képi világú, táncos image klip is forgott a trackhez, nézzétek meg itt: https://www.youtube.com/watch?v=tF6LY7lnVFU&list=PLwk0Xdrz4yidtpbsFb2RvIMS9V0JeG81t&index=2