Manó könyvek a karácsonyfa alá

Csodák léteznek, csak néha egy kicsit tenni is kell értük. Lapozgató egy kutyus mindennapjairól, egy örök klasszikus képeskönyvben, meseregény egy kisegérről, regény a Bori-sorozatban, felnőtt mesés színező, történetek a szeretet sokféle arcáról: olyan könyveket válogattunk össze, amelyek a karácsonyfa alá kerülhetnek, és örömet szerezhetnek kicsiknek és nagyobbaknak, de még az anyukáknak is.

Újdonságok

Csapody Kinga-Lakatos Levente-Pásztohy Panka: Tomo – Az első vakkantás

Ha azt hiszitek egy kutya élete csak csupa játék meg velőscsont, azt kell mondanom, hogy tévedtek. Pedig én még egész jó gazdit választottam. Persze nem kiabálom el, mert még csak az elején járunk ennek az együttélősdinek, de már most elég sok vicces dolog esett meg velünk. Elmesélem, milyen az élet Leventével, és megígérhetem, nem szépítek semmin.
Egy jó tanács: soha se éljetek együtt egy íróval! Nektek is ilyeneket kéne hallgatnotok: “Nagyon ügyes kutya ez a Tomóka, olyan bölcs ő már most, mint egy vén róka.” Mondjuk, ebben pont igaza van.

 

Terjedelem: 48 oldal
Méret: 196 mm x 196 mm x 10 mm
Kötés: Keménytáblás
Ára: 2490 Ft
ISBN: 9789634034117

 

Tony Wolf: Mesél az erdő – Az állatokról

Gyerekkorunk kedvenc történeteit vehetjük újra kézbe – hiszen ki ne szerette volna hallgatni, miről is Mesél az erdő -, a szerző eredeti illusztrációival. A sorozat első kötetében az ott élő állatokról: az egérlányok, a sünik, az őzek, a békák, a pelék és Józsi, a holló kalandjairól olvashatunk. Megtudhatjuk, hogyan válhat egy fapapucs remek hajóvá, mi mindenre jó a borsóhüvely, és bekukkanthatunk egy feketerigó-esküvőre is!
Tony Wolf bájos mesegyűjteménye és rajzai az erdő lakóinak mindennapjairól a mai óvodásokat is elvarázsolják. 4 éves kortól ajánljuk.

 

Terjedelem: 88 oldal
Méret: 238 mm x 163 mm x 15 mm
Kötés: Keménytáblás
Ára: 2490 Ft
ISBN: 9789634033998

 

Erwin Moser: Csodálatos jóéjtmesék

Hogyan kell meggyógyítani egy náthás vaddisznót? Kell-e félni a kékszemű medvétől? Mit tegyünk, ha egy trópusi szigetre igyekezvén, véletlenül a Déli-sarkon kötünk ki? Fontos tudni a választ, hiszen bármelyikünkkel előfordulhat, hogy világgá megyünk, és mókás, ijesztő, barátságos, vagy éppen veszélyes állatokkal találkozunk. Aki pedig szívesebben olvasgat róluk meséket, szeretni fogja Erwin Moser legújabb történeteit kalandokról, találmányokról, az otthon melegéről és a barátság erejéről. 77 bájos és izgalmas mese álmodozóknak és kalandvágyóknak.

 

Terjedelem: 240 oldal
Méret: 163 mm x 238 mm x 23 mm
Kötés: Keménytáblás
Ára: 3490 Ft
ISBN: 9789634034087

 

Balázsy Panna: Szandra és a 3.b – Csúcsszuper

Szia!

Itt Szentesi Szandra jelentkezik röviden, mert a nyáron nincs időm írni. Hogy mit csinálok helyette? Lovastáborban voltam, és már azt is tudom, hogy milyen egy művésztelep. Aztán sellőként úszkáltam a tengerben, majd a naplementében… na ezt nem mondom el.
Szóval lesz itt minden, csillag- és foghullás, utazás meg lazulás is, miközben véget ér a nyár, és én nem leszek többé 3.b-s.

 

Terjedelem: 96 oldal
Méret: 145 mm x 215 mm x 13 mm
Kötés: Keménytáblás
Ára: 1690 Ft
ISBN: 9789634034162

 

Noel Streatfeild: Korcsolyacipők

Miután felépül hosszú ideig tartó betegségéből, Harriet Johnson azt a tanácsot kapja orvosától, hogy korcsolyázzon sokat. A jégpályán az első napon megismerkedik Lalla Moore-ral, akit nagynénje, Claudia nevel. A gazdag rokon szeretné, ha az árva kislányból sikeres korcsolyázónő válna. Bár szinte mindenben különböznek egymástól, Harriet és Lalla hamarosan elválaszthatatlan barátnők lesznek. Lalla tehetsége és vidámsága jó hatással van Harrietre, és az ő kedvessége is ösztönzőleg hat Lallára. Egyre több időt töltenek együtt a pályán. Ám ahogy halványodni látszik Lalla korcsolyázás iránti lelkesedése, úgy bontakozik ki egyre inkább Harriet ösztönös tehetsége. Úgy tűnik, a két lány élete teljesen más irányba tart. Vajon megmarad a szoros barátság kettejük között?

 

Terjedelem: 376 oldal
Méret: 200 mm x 141 mm x 22 mm
Kötés: Keménytáblás
Ára: 2990 Ft
ISBN: 9789634034193

 

Rudyard Kipling: A dzsungel könyve

Az örök klasszikus egy gyönyörű képeskönyvben, Quentin Gréban illusztrációival. “Farkas apó a vadászösvényen szaglászott, zsákmányt keresett. Nesztelenül lépkedett. Hirtelen az az érzése támadt, hogy a bozótban meglapul valami. Közelebb hajolt, bekémlelt. Ragyogó szemű, rózsaszín állatkát pillantott meg. Nagyon is jól tudta mi az: egy emberkölyök…”

 

Terjedelem: 104 oldal
Méret: 330 mm x 240 mm x 16 mm
Kötés: Keménytáblás
Ára: 4990 Ft
ISBN: 9789634034049

 

David Macaulay: Hogy működik?

Hogyan lehet beszélgetni telefonon valakivel, aki a világ másik felén él? Pontosan mi történik, amikor a számítógép billentyűzetén lenyomunk egy gombot? Mi valójában az internet? És HOGY MŰKÖDIK? Megannyi kérdés, amire választ találunk ebben a gépek százainak működését bemutató alapos, átfogó, képes műszaki albumban. A részletes leírásokat szórakoztató színes ábrák teszik élvezhetővé és könnyen érthetővé minden korosztály számára.Kövesd a mamutot és fedezd fel a gépek csodálatos világát a talicskától a robotokig, a szélmalmoktól az okostelefonokig, azaz a kezdetektől napjainkig.

 

Terjedelem: 400 oldal
Méret: 280 mm x 216 mm x 32 mm
Kötés: Keménytáblás
Ára: 9990 Ft
ISBN: 9789634034179

 

Rosie Banks: Titkos királyság – Csillagfényes kaland – Különkiadás

Nelli, Fanni és Jázmin pillecukrot sütögetnek a tábortűz mellett, amikor eszükbe jut, hogy ideje lenne megnézni a varázsládikát, hátha érkezett üzenet a Titkos Királyságból. Kívánságuk valóra válik, Trixi segítségével nem sokkal később egy nagy teremben már ők is izgatottan várják a hullócsillagokat. Vidám király ugyanis minden évben egyszer óriási pizsamapartit tart a birodalom összes lakója számára, ahol mindenki kívánhat valamit, ami aztán valóra válik. Keserű királynő persze ismét felbukkan gonosz viharmanóival, hogy tönkretegye ezt az igazán izgalmasnak ígérkező éjszakát. A barátnők persze nem hagyják annyiban, mindent megtesznek azért, hogy a Csillagfény ünnepély ugyanolyan jó legyen, mint mindig.

 

Terjedelem: 209 oldal
Méret: 129 mm x 197 mm x 16 mm
Kötés: Kartonált
Ára: 1490 Ft
ISBN: 978963403155

 

Karácsonyi válogatás eddigi kedvenceinkből

Karácsony – puzzle-könyv

Közeleg a karácsony – a kismackók is készülődnek az ünnepekre! Ebben az öt, egyenként 48 darabos puzzle-t tartalmazó, elbűvölő jelenetekkel tarkított kirakós köynvben a bájos kismackók felakasztják a karácsonyi díszeket, korcsolyáznak egy hatalmas karácsonyfa körül és karácsonyi dalokat énekelnek. Lee Krutop elragadó illusztrációival a kirakós…

 

Ára: 3490 Ft
ISBN: 5999033930796

 

Susan Niessen: Karácsonyra vár a Mackó család

A Mackó család már javában készül a karácsonyra.

A házról készült képeket böngészve beleshetünk minden szobába, és megnézhetjük, mit csinálnak Mackóék. Ez a kis képekkel tűzdelt történet arra hív, hogy együtt olvassunk és keresgéljünk, hisz a sok papírfülecske oldalról-oldalra megannyi meglepetést rejt.

 

Terjedelem: 10 oldal
Kötés: Lapozó
Ára: 2990 Ft
ISBN: 5999033930864

 

Liane Schneider – Annette Steinhauer: Bori karácsonya – Barátnőm, Bori

A boltokban már ott sorakoznak a csokimikulások és a mézeskalácsok, pedig még egy jó darabig várni kell, hogy végre karácsony legyen. Bori azzal tölti a várakozás hosszú heteit, hogy díszeket készít. Később, a karácsonyi vásáron még a Mikulással is találkozik. De vajon tényleg ő az igazi? Borinak van egy ötlete, hogyan derítheti ki…

 

Terjedelem: 24 oldal
Méret: 192 mm x 192 mm
Kötés: Tűzött
Ára: 790 Ft
ISBN: 5999033928922

 

Karácsonyi nagy Bori-könyv – Barátnőm, Bori

Bori már nagyon türelmetlenül várja a karácsonyt! Még szerencse, hogy az adventi időszakban sok a tennivaló: karácsonyi sütit kell sütni, adventi koszorút kötni és szalmából csillagokat készíteni. Bori, barátai és családja vidám játékokkal, karácsonyi dalokkal és versekkel töltik meg a várakozás idejét. Így gyorsan telik az idő és hamar eljön a karácsony este!

 

Terjedelem: 144 oldal
Kötés: Keménytáblás
Ára: 3490 Ft
ISBN: 9789634031116

 

Pásztohy András: A kisegér, aki majdnem hős lett

Egy igazi karácsonyi könyv! Csodák léteznek, csak néha egy kicsit tenni is kell értük. Bájos, szeretnivaló történet a kisegérről, aki majdnem hős lett, és végül rátalált a barátságra. Pásztohy Panka illusztrációival.

 

Terjedelem: 232 oldal
Méret: 238 mm x 163 mm
Kötés: Keménytáblás
Ára: 3490 Ft
ISBN: 9789634032779

 

Julia Boehme: Bori és a nem mindennapi karácsony – Barátnőm, Bori

Bori nagyon várja a karácsonyt. Már csak három nap van hátra szentestéig. Ám a Komáromi családban semmi sem alakul úgy, ahogyan tervezték. Minden balul sül el.
Végül Bori mégis arra a megállapításra jut, hogy egy kivételes karácsony is lehet különleges…

 

Méret: 145 mm x 215 mm
Kötés: Keménytáblás
Ára: 1490 Ft
ISBN: 9789634032793

 

Julia Boehme: Bori és a téli vakáció – Barátnőm Bori

Bori és családja a télen egy elhagyatott erdei kis házban tölt néhány napot. Sajnos közel s távol sehol egy árva hópehely! Egyik éjjel végül váratlanul megváltozik minden éppen úgy, ahogyan Bori kívánta: nagyon hideg lesz, és csak havazik, havazik vég nélkül, míg teljesen belep mindent a hó! Ráadásul még a fűtés is elromlik a házban. Most mi tévők legyenek?

 

Terjedelem: 104 oldal
Méret: 145 mm x 215 mm
Kötés: Keménytáblás
Ára: 1490 Ft
ISBN: 9786155385865

 

Rosie Banks: Titkos Királyság – Karácsonyi Balett (különkiadás)

Nelli, Fanni és Jázmin karácsonyi díszeket készítenek, és közben arról beszélgetnek, milyen jó lenne most is ellátogatni a Karácsony-kastélyba, akárcsak egy évvel ezelőtt, és együtt ünnepelni a Titkos Királyság lakóival a karácsonyt. Álmuk hamarosan valóra válik, Vidám király ismét meghívja a barátnőket a mesebeli birodalomba, hogy mindannyian megcsodálhassák a gyönyörű koboldbalerina, Rozalinda híres táncát. Ám őt hiába várják, ugyanis elrabolta Keserű királynő, aki mindig azon töri a fejét, hogyan tehetné tönkre mások örömét. A lányok elindulnak, hogy megmentsék az ünnepelt táncost, ám Mikulás nélkül nincs sok esélyük a gonosz teremtés ellen. Olvasd el ünnepi különkiadásunkat, melyben két mesét is találsz, és megtudod, végül előadja-e Rozalinda a lélegzetelállító produkciót.

 

Terjedelem: 208 oldal
Méret: 129 mm x 197 mm
Kötés: Kartonált
Ára: 3990 Ft
ISBN: 9789634031161
Sorozat: Titkos királyság

 

Rosie Banks: Titkos Királyság – Karácsony-kastély – Különkiadás

Itt a karácsony! A Titkos Királyság minden kedves lakója összegyűlik ilyenkor a meseszép Karácsony-kastélyban, hogy együtt ünnepeljenek. Nelli, Fanni és Jázmin is meghívást kap Vidám királytól, aki arra kéri a lányokat, hogy tartsanak velük ezen a varázslatos estén, sőt, másnap is, amikor megérkezik Mikulás, és szétosztja a várva várt ajándékokat. A lányok örömmel csatlakoznak, ám egyszer csak megjelenik Keserű királynő a viharmanóival, hogy szokásához híven tönkretegye az örömteli mulatságot. A három barátnő azonban szembeszáll a gonosz királynő varázslatával. Lesz vajon végül közös ünneplés? Olvasd el a két izgalmas történetet is tartalmazó karácsonyi különkiadást, és megtudod!

 

Terjedelem: 208 oldal
Méret: 129 mm x 197 mm
Kötés: Kartonált
Ára: 1490 Ft
ISBN: 9786155385964
Sorozat: Titkos királyság

 

Ian Whybrow: Állati kalandok – Szeleburdi szurikáták 4. – Boldog karácsonyt!

Vidám időszak köszöntött a Szeleburdi Szurikáták népes csapatára – a Kalahári sivatagban fű zöldell és mindenfelé állatkölykök futkároznak. De vajon mire készülnek a mókás blablák azokkal a feldíszített fákkal és a csillogó csomagokkal? Mimi, Ficúr és Ábrándka újabb kalandba keverednek a Kalahári sivatagban, amelynek során megtanulják, mi is az a karácsony.

 

Terjedelem: 164 oldal
Méret: 129 mm
Kötés: Kartonált
Ára: 1490 Ft
ISBN: 9789634032618
Sorozat: Állati kalandok

 

Aminek az anyukák is örülnének

Johanna Basford: Írisz és a tintapillangó

“Írisz kíváncsi és igen gazdag fantáziával megáldott kislány volt…” Így kezdődik Írisz és a tintapillangó története. Ebben a gyönyörűen illusztrált felnőtt színezőkönyvben megismerkedhetünk Írisszel, aki kalandos útra indul, hogy megtalálja a tintapillangóját. Vándorlása során egy varázslatos világba nyíló titkos ajtóra bukkan, és mindenféle furcsa szerzettel és csodálatos tájakkal ismerkedik meg, melyek mind arra várnak, hogy olvasójuk színekkel életre keltse őket.
Az elbűvölő mese tökéletes összhangot alkot Johanna Basford egyedi stílusú rajzaival. Írisz és a tintapillangó fantasztikus kalandjai minden kis és nagy olvasót arra ösztönöznek, hogy ceruzát ragadva saját ízlésére alakítsa és kiszínezze a gyönyörű képeket.
Johanna Basford illusztrátor, a tollrajzok nagy mestere, aki jobban szereti a tollat és a ceruzát a pixeleknél. Kifinomult, kézzel rajzolt illusztrációit világszerte milliók ismerik és szeretik.

 

Terjedelem: 120 oldal
Méret: 210 mm x 250 mm x 30 mm
Kötés: Kartonált
Ára: 3990 Ft
ISBN: 9789634034056

 

Johanna Basford: Egy év a titkos kertben Határidőnapló mesébe illő rajzokkal 2017. szeptember – 2018. december

Tervezd meg a napi teendőidet ebben a varázslatos határidőnaplóban! A Johanna Basford mesébe illő rajzaival díszített heti tervezőben még a legsűrűbb programok listájára is jó lesz ránézni. Várakozás, vagy unalmas előadás, találkozó, esetleg utazás közben pedig egyből ki is színezheted a rajzokat! A határidőnaplóba 2017 szeptembere és 2019 januárja között írhatsz és színezhetsz!

 

Terjedelem: 160 oldal
Méret: 215 mm x 185 mm x 120 mm
Kötés: Spirál
Ára: 3990 Ft
ISBN: 9789634033721

 

Johanna Basford: Karácsony Johannával

Johanna Basford kreatív és meditatív színezőkönyveivel mesés világokat teremtett. Hatására számos országban több millióan fedezhetik fel az alkotás és az időtöltés ezen új módját. Ebben a különleges színeztőben a karácsony varázslatos világába kalauzolja a természet és a színezés szerelmeseit. A csipkefinomságú hópelyhek kavalkádja, a díszes mézeskalács házikók és a rénszarvas-szánok mind a karácsonyt ünneplik, és arra csábítanak, hogy tollat vagy ceruzát ragadva kiszínezzük vagy kiegészítsük őket. Ajánljuk alkotni vágyó felnőtteknek és ügyes kezű gyerekeknek 10-től 99 éves korig mindenkinek, akik tartalmas és pihentető kikapcsolódásra vágyik a mindennapokban.

 

Terjedelem: 80 oldal
Méret: 250 mm x 250 mm
Kötés: Kartonált
Ára: 3490 Ft
ISBN: 9789634032182

 

Balázsy Panna – Kalapos Éva Veronika – Lakatos Levente – Szabó T. Anna: Szívek dallama

Egy kis zenélődoboz ez a könyv, sok hangjeggyel, négy kiváló író – Balázsy Panna, Kalapos Éva Veronika, Lakatos Levente és Szabó T. Anna – egy-egy elgondolkodtató kisregényével. Jó kézbe venni, kinyitni, hogy meghalljuk a történeteiket, visszacsukni, és újra, meg újra felnyitni. Sorsok, szerelmek, életek ömlenek ki ebből a kis kötetből, ezernyi dallamfoszlány, a szív millió dallama.

“Látta, hogy a lány kezében megremeg az ajándéktáska, és arra gondolt, valahogy sose hitte el a szüleinek, már kiskorában sem, hogy a karácsony a csodák ideje, de valami mégis ott van ilyenkor a levegőben, mindjárt véget ér az év, kezdődik egy új, ez a lány pedig itt áll mellette, az ő képregényével a szatyrában.”
(Kalapos Éva)

“- Szerintem léteznek csodák – cáfolom. Érdeklődve felpillant rám. – De a csodák olyanok, mint a macskák. Hiába hívogatod őket, akkor dörgölőznek hozzád, amikor a kedvük tartja.”
(Lakatos Levente)

“Karácsony előtt fogjátok megtalálni, amikor hazavártok majd ezzel a cuki kis dobozzal. Ne féljetek, minden rendben lesz, jönni fogok. Hazajövök, ha sikerül elmennem végre egyszer. Mert én nem ijedek meg semmilyen beszélgetéstől. Ezt komolyan mondom.”
(Szabó T. Anna)

 

Terjedelem: 176 oldal
Méret: 183 mm x 124 mm x 15 mm
Kötés: Keménytáblás
Ára: 2490 Ft
ISBN: 9789634034834
Kiadó: Menő Könyvek

 

Catherine Rider: Csók New Yorkban

1 karácsony
2 megtört szív
10 egyszerű lépés
24 óra

Senki nem szeretne karácsony este egy reptéren ragadni egy viharban. Charlotte és Anthony számára ez maga a katasztrófa.
Charlotte hazafelé tart Angliába, miután egy szörnyű szakításnak köszönhetően élete legrosszabb félévén van túl. Anthonyt épp most dobta ki a barátnője, amikor a fiú meglepetésből kiment elé a reptérre.
Hirtelen ötlettől vezérelve a két fiatal egy önsegítő könyvutasításait követve nekivág a városnak.
Tedd túl magad az exeden 10 egyszerű lépésben!
Ez a romantikus kaland mindenkit magával ragad, aki képes átérezni az Empire State Building tetején kavargó hópelyhek varázsát, és aki már valaha is elgondolkodott azon, hogy az igaz szerelem nem ott várja-e a check in pult túloldalán.

 

Terjedelem: 260 oldal
Méret: 135 mm x 215 mm x 40 mm
Kötés: Kartonált
Ára: 2990 Ft
ISBN: 9789634034230
Kiadó: Menő Könyvek