Major Eszter és barátai & Éliás Gyula Jr. – Fagyi

Major Eszter neve nem csak a szülőknek lehet ismerős, akik leporellóit rongyosra forgatták az esti altatásnál, hanem bizony mindenkinek, hiszen Eszter megannyi dalt írt a hazai zenészvilág krémjének.

Dolgozott együtt például Zsédával, Wolf Katival, Szekeres Andriennel, Oláh Gergővel, Kökény Attilával, számtalan dalt írt a Hooligansnek, Cserpes Laurának vagy éppen Éliás Jr-nak, akivel most közös zenét hoznak, megérkezett a „Fagyi”, pár gombóc vidámság. 

„A Fagyit a reggae- lüktetése miatt választottam, és persze mert szeretem a fagyit. A lemezt az igényes zenét hallgató, gondolkodó szülők gyermekeinek ajánlom, akiknek a zene mellett a szöveg is fontos egy dalban”- mondta a dallal kapcsolatban Éliás Jr.

A dal a „Napraforgók” lemezen jelent meg, ez a második szerzemény, amit videóra visznek az alkotók, ráadásul nem is akármilyen formában.

„Ahogy kitavaszodik, nálunk kötelező program a gyerekekkel és a nagyszülőkkel a hétvégi fagyizás. A fiunk, Misi másik nagy kedvence pedig a Lego. A téma így adott volt, majd a férjem, Lázár Tibor fejéből kipattant a stop motion video ötlete”- mesélte Eszter.

A varázslatos klipben egy fiatal lány megvalósítja az álmát, miközben megismerkedik Harry Potterékkel, és láthatjuk, hogy még a Star Wars univerzum sem tud ellenállni a fagyi erejének.

A „Napraforgók” albumot 2019-ben Fonogram díjra is jelölték, melynek zenéjét Dusík Gábor szerezte, és olyan ismert és elismert óriások éneklik a kicsik dalait, mint Szekeres Adrien, Völgyesi Gabi, Kocsis Tibor, Csipa, Kökény Attila vagy Éliás Gyula Jr., aki a ‘Fagyi’ című dalt énekli.

MEGNÉZEM