#majdnemfriss – Terra Nova: “Zenével a bolygó megóvásáért”


    A zene erejével harcol a bolygó megóvásáért, a fenntartható mezőgazdaságért, egy felelős életszemléletért a Terra Livre. A portugál csapat csütörtökön este a Sziget fesztiválon ad koncertet.

    “A köztünk kialakult régi barátság és a közös gondolkodás hozta, hogy 2010-ben Sintrában megalakítottuk a Terra Livrét (magyarul: szabad föld). Mindannyian érdeklődtünk a permakultúra iránt, tenni akarunk a bolygónkért, és voltak dalaink” – mondta a koncert előtt Goncalo Sarmento énekes-dalszerző a fesztivál világzenei helyszíne, a Global Village színpad backstage-ében az MTI-nek.

Akkreditációnk státusza:
Elbírálás alatt


    A permakultúra az emberi élőhelyek és mezőgazdasági rendszerek olyan kialakítása, amely a természetben zajló ökológiai folyamatokat veszi mintául. 

   A gitáron, szaxofonon, valamint két különleges húros hangszeren, a nyugat-afrikai korán és a marokkói guembrin is játszó Goncalo Sarmento hangsúlyozta: megváltoztatni nem tudják és nem is akarják az embereket, csupán elmondani nekik, mit gondolnak ők a bolygóról, a természettel együttélés fontosságáról.


    A Terra Livre másik énekes-dalszerzője, Rodrigo Cordomar arról beszélt, hogy az élő zene a leghatékonyabb eszköz ara, hogy kényelmes és nyugodt környezetben tudják elérni az embereket, olyan helyzetben, amikor nyitottak valami új befogadására.


    “Mondok egy példát: egy nagy vállalat olajkutat akart létesíteni a portugál tengerparton, ami ellen halászok, szörfösök, helyi hatóságok és sokan mások tiltakoztak. Számos fórumot szerveztek, ezeken mi is felléptünk, és végül sikerült megakadályozni a beruházást” – fejtette ki Rodrigo Cordomar (gitár, billentyűs és ütőhangszerek).


    A Terra Livre zenéje rendkívül sokszínű: van benne rock, még több reggae, portugál muzsika, indiai, balkán és afrikai hatások, de még amerikai funk is. Sarmento és Cordomar mellett van egy harmadik énekes-dalszerző is, Leo Marsh. Ahogy Sarmento kifejtette, mindannyian különböző háttérrel érkeztek a zenekarba, és más-más zenei hatásokat hoztak a közösbe.


    “Engem az észak-afrikai zene nyűgözött le mindig is, és ha elkezdek játszani valami ilyesmit, a többiek máris bekapcsolódnak, hozzáteszik a saját világukat. Nyitottak vagyunk egymás felé, nyilván meghatározó volt ilyen szempontból, hogy Lisszabon igazi multikulturális város, sok afrikaival, balkáni származásúval, ami nagyon inspiráló” – magyarázta Goncalo Sarmento.


    A Terra Livre eddig egyetlen albumot készített, és a három évvel ezelőtt megjelent Seeds, Roots, Flowers and Fruits nem átlagos hallgatnivaló. A rajta szereplő tizenkét dal tisztelgés az évszakok, a hónapok, a természetes ciklusok előtt. A dalcímek sokatmondóak: Greening the Desert (Kizöldítjuk a sivatagot), Earth Music (Földzene), Start a Revolution (Kezdj forradalmat), Water (Víz).


    “A lemez nem sokkal a COVID berobbanása előtt jelent meg. A járvány újabb aspektust adott ahhoz, mennyire átalakulóban van a világ, mennyire gyorsan képes megváltozni a bolygónk élete” – jegyezte meg Sarmento.


    A Terra Livre a Sziget fesztiválos fellépéssel zárja áprilisban indult európai turnéját. A következő hetekben portugáliai fellépések lesznek. A mostani Sziget-koncert eredetileg 2020-ban lett volna, most, a fesztivál visszatérével pótolják ők is azt a fellépést.


    “Most néhányan a zenétől visszatérünk a fenntartható mezőgazdasághoz, a permakultúrához kapcsolódó projektjeinkhez. Ősszel megjelenik a Seeds… lemez remixváltozata, októberben pedig vadonatúj dallal jelentkezünk, ez már a következő stúdióalbum előfutára. A második lemezünk arról fog szólni, milyen lenne, ha a Föld énekelni tudna” – mondta végül Sarmento és Cordomar az MTI-nek.