Magyarországon először a CineFesten a Hat hét című új magyar film

18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, Miskolc, 2022. szeptember 9-17.

A Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválon ma debütál a versenyprogramban Szakonyi Noémi Veronika megdöbbentő erejű bemutatkozó rendezése, a Hat hét. A filmmel 2022. szeptember 9-17. között a hazai közönség is találkozhat a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában.

A korai Dardenne klasszikusokat – például a hazai mozikban is vetített A fiút és A gyermeket – megidéző film egy nehéz családi körülmények között élő tinédzser lány, Zsófi története. Miután a lány teherbe esik, úgy dönt, örökbe adja kislányát egy hosszú évek óta várakozó párnak. Bár eleinte Zsófi úgy érzi, a legjobb döntést hozta, a szülés után elbizonytalanodik, és fontlóra veszi a fiatal anyaság lehetőségét. A jogszabály alapján mindössze hat hét áll rendelkezésére, hogy meggondolja magát. Vajon képes lehet akkora felelősségvállalásra, amire saját, alkoholproblémákkal küzdő édesanyja sem volt képes? Vajon érdemes feladnia a sportkarrierbe vetett reményét, ezáltal az egyetlen menekülési lehetőségét, miközben azt is pontosan tudja, hogy a környezetében senkire sem számíthat? A főszereplő lányt Román Katalin, az örökbefogadó szülőket Balsai Móni és Mészáros András alakítják. A további szerepekben Járó Zsuzsa, Szczaurski Lana, Takács Kati és Györgyi Anna láthatók.

Szakonyi Noémi Veronika a Színház- és Filmművészeti Egyetemen dokumentumfilm-rendező szakon végzett Almási Tamás osztályában. Állandó alkotótársa egykori osztálytársa, Vincze Máté Artur. A forgatókönyvet Daoud Dániel forgatókönyvíróval közösen írta az alkotópáros. A Hat hét producere Romwalter Judit, akivel Szakonyi korábban már együtt dolgozott a Fényképezte Zsigmond Vilmos című dokumentumfilmen. Bár az alkotók eredetileg ezúttal is dokumentumfilmben gondolkoztak, végül a történetet inkább dramatizálták. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Hat hét alkotói elrugaszkodtak volna a realitásoktól. A forgatást, illetve már eleve a forgatókönyv megírását szakértők bevonásával rendkívül komoly kutatómunka előzte meg.

A Hat hét a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a SPARKS gyártásában valósult meg. Operatőre Dévényi Zoltán, vágója Hargittai László és Vághy Anna, jelmeztervezője Szlávik Juli, zeneszerzője Sperling Andor, hangmestere Tőzsér Attila, látványtervezője Valcz Gábor. A film alkotói természetesen részt vesznek a CineFest gálavetítésén, és örömmel válaszolnak majd a nézők kérdéseire.

A 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált idén 2022. szeptember 9. és 17. között rendezik meg Miskolcon. A fesztivál hivatalos versenyprogramja a jövő héten kerül nyilvánosságra.

CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál