Magyarországi fellépése előtt Tiësto új slágervárományost hozott

A legendás lemezlovas, Tiësto, és az extravagáns popdíva, Charli XCX elhozta nekünk a nyár parti slágerét! A „Hot In It” egy addiktív, masszív dance track frissítő lüktetéssel. Tiësto ezúttal is remek érzékkel merített az aktuális house irányzatokból, és egy igazán trendkövető dance-pop felvételt hozott össze a különc énekesnővel.

Tijs korábban már készített egy zseniális remixet Charli XCX 2015-ös „Break The Rules” című megahitjéhez, így mondhatjuk, hogy nem ez az első munkájuk közösen.

„Ahogy meghallottam Charli vokáljait, tudtam, hogy ez egy erős track lesz, és csodálatos volt látni azt is, ahogy mások reagálnak a dal üzenetére” – mesélte Tiësto az újdonságról, amely egy nő szakítás utáni őrült, felszabadult bulis estéjét vetíti elénk.

A Grammy-díjas, többszörös platinalemezes holland DJ a modern elektronikus szcéna egyik legnagyobb úttörője, akinek már több mint két évtizede korszakalkotó számokat köszönhetünk. Két évvel ezelőtt „The Business” című felvételével került újra középpontba, majd a Karol G-vel közös „Don’t Be Shy” tarolta le a chartokat. Tavaly év végén pedig az Ava Max-szel közös „The Motto”-val írta be magát az EDM történelemkönyvébe – a kiadvány meghódította az egész világot, hazánkban jelenleg is az egyik leglátszottabb track a rádiókban és a digitális platformokon egyaránt.

Az új track minden bizonnyal felkerül majd a Tiësto Campus Fesztiválra tervezett setlistjére, amit már alig várunk!

Hallgasd meg itt: https://www.youtube.com/watch?v=zyln2WuD5jE&list=PLwk0Xdrz4yidtpbsFb2RvIMS9V0JeG81t&index=1&ab_channel=Ti%C3%ABsto