Magyarország legnagyobb forgalmú webáruházai

A GKI Digital ötödik éve publikálja a legnagyobb forgalmú webáruházak rangsorát, melynek élén 4 év után változás történt: a magyar online vásárlók 2018-ban az eMAG webáruházában költötték a legtöbbet.

A GKI Digital 2015 óta készít nyilvános rangsort a magyar piacon működő legnagyobb online kereskedőkről. A 2018-as online forgalmi adatok alapján Magyarország legnagyobb webáruháza az eMAG lett, második helyre az Extreme Digital került, míg a harmadik helyen a Media Markt végzett.

  1. eMAG – webpláza és piactér
  2. Extreme Digital – webpláza
  3. Media Markt – műszaki áruház

Helycsere az élen

Az eMAG a toplista első helyét négy év után vette át az eddigi listavezető Extreme Digital-tól. A két legnagyobb online áruház a tavalyi eredményük alapján helyet cserélt egymással, ugyanakkor nyitott a kérdés, hogy a néhány hónapja bejelentett fúziójuk miként alakítja majd át a piaci erőviszonyokat. Ennek megválaszolására alighanem 2020-ig még várnunk kell.

Mindkét áruház webplázának tekinthető, vertikálisan és horizontálisan is széles termékpalettával, azonban az eMAG kizárólag online értékesít – az első tíz kereskedő közül egyedüliként.

Büszkék vagyunk rá, hogy a piacra lépésünket követő hatodik évben már több, mint 1500 kategóriában 1,3 millió termékkel várja az oldal a magyar látogatókat. Tavaly közel másfél millióan vásároltak nálunk, amit részben a nagy sikerű Árak Forradalma, Készletkisöprés és Black Friday kampányainknak, részben kiemelkedő szolgáltatási színvonalunknak köszönhetünk. A személyre szabott ajánlatok, a háztól-házig garancia, a 30 napos visszaküldési lehetőség, a rendelés nyomon követése és a 7/7-es ügyfélszolgálat mind-mind hozzájárulnak egy jobb vásárlási élmény kialakításához. Úgy gondolom, hogy a magyar e-kereskedelmi piac első számú szereplőjévé válni csak az tud, aki a legnagyobb ígéreteket teszi és meg is tartja kivétel nélkül. Ez is része annak, amit a “Többet találsz, mint gondolnád” jelent számunkra.

– értékelte az eredményt Catalin Dit, az eMAG-ot üzemeltető Dante International Kft. ügyvezető igazgatója.

Az első 10 kereskedő adja a teljes forgalom 35%-át

A GKI Digital e-toplistáján szereplő első 10 webáruház a tavalyi év során együttesen mintegy nettó 150 milliárd forint forgalmat realizált online értékesítésből. Ehhez a bevételhez összesen több mint 5 millió sikeres tranzakció (rendelés) társult.

A GKI Digital által nyilvántartott több, mint 5000 webáruház közül az első 10 piaci súlya 35% volt 2018-ban, ami 2 százalékpontos csökkenést mutat az egy évvel korábbi eredményekhez képest. A legnagyobb webáruházak esetében a növekedési dinamika alacsonyabb a piaci átlagnál, az első 10 összesített forgalma csupán 11%-kal nőtt egy év alatt, miközben a hazai online kiskereskedelem 17%-ot bővült.

Átalakulóban a piac

A legnagyobb webáruházak körében komoly változások történtek, történnek. Miközben a lista szereplőinek egy része 2018-ban kiemelkedő bővülést tudott elérni, addig több kereskedő stagnálást, vagy akár forgalmi visszaesést volt kénytelen megélni. Ezzel párhuzamosan a TOP10 mögötti webáruházak erős középmezőnyt alakítottak ki. A változások mögött érdekes és fontos trend, hogy a meghatározó, hagyományos bolti háttérrel rendelkező kereskedők egyre nagyobb piaci súlyt szereznek az online értékesítések terén is.

Nehéz bekerülni a 10 legnagyobb közé

Az elmúlt években egyértelművé vált, hogy a 10 legnagyobb forgalmú webáruház közé nem könnyű bejutni. Ez a tavalyi listához hasonlóan idén is csak egy szereplőnek sikerült: 2018-as online értékesítési eredményei alapján a lista 7. helyére került a Magyar Telekom online shopja. Az összesített 7. pozíció mellett egyben a Telekom a legnagyobb forgalmú online mobiltelefon és tablet értékesítő is a mezőnyben.

Kulcsfontosságú, hogy legyen bolthálózat is – a többcsatornás értékesítés szerepe

Bár Magyarországon az online kiskereskedelem növekedési üteme közel háromszorosa a teljes kiskereskedelmi forgalom bővülésének, összességében egyre erőteljesebb a „többcsatornás” kiskereskedelmi áruházak dominanciája.

A magyar vásárlók igénylik az üzletek fizikai jelenlétét, így semmiképp nem lehet azt mondani, hogy az online értékesítés jelenti a kereskedelem jövőjét, és hogy nem lesz szükség hagyományos boltokra, bevásárlóközpontokra – sokkal inkább az online és hagyományos csatornák kombinálása, a két megoldás előnyeinek ötvözése testesítheti meg az új irányt. A kereskedelmen belül sokszor még külön kezelt csatornák a jövőben egyre inkább összeolvadnak majd egy egységes kiskereskedelmi környezetté, így idővel nem lesz különálló online kereskedelem.

A fenntartható növekedéshez előbb vagy utóbb elengedhetetlen a vásárlóval való személyes találkozás lehetőségének biztosítása, ez ráadásul a két fél közötti bizalom-építéshez és a kereskedői márka erősítéséhez is nagyban hozzájárul. Az online és hagyományos csatornák átjárhatóságát célzó fejlesztések olyannyira felgyorsultak, hogy a trendeket követni akaró, tisztán csak online áruházként induló kereskedők is hagyományos üzletek, átadópontok, bemutatótermek létesítésébe kezdtek. A toplistán szereplő cégek közül az Extreme Digital (2.), az Alza.hu (4.) és a 220 VOLT (5.) is élen jár az egységes vásárlói élmény minél teljeskörűbb kiszolgálásában, esetükben egyre inkább elmosódik a határ a hagyományos és az internetes vásárlás között.

Az összetett, több csatornás vásárlói élmény megvalósítására csak azok a kereskedők képesek, akik a csatornák egymással szembeni versenyeztetése helyett azok integrációját, átjárhatóságának megteremtését részesítik előnyben. Ebben pedig nagyon fontos pillér lehet egy jól felépített márka és egy több üzletből álló hálózat is. Nem véletlen, hogy a 10 legnagyobb online kiskereskedő között stabil szereplő a Media Markt (3.), a TESCO (8.) és a Libri-Bookline (10.), és egyre közelebb kerül az élmezőnyhöz az Euronics (12.), az Auchan (14.), vagy épp a Praktiker (15.) is.

Erősödő FMCG szektor

A gyorsan mozgó napi fogyasztási cikkek (FMCG) internetes értékesítésében még mindig hatalmas kiaknázatlan potenciál van, elég, ha csak a földrajzi lefedet(tlen)ségre gondolunk. Ugyan az első tízbe 2018-ban csak a TESCO Online fért be, ez a jövőben könnyen változhat. Az ország legnagyobb kiskereskedője ugyanis a saját szektorában egyre erősebb konkurenciával néz szembe. Az Auchan Online működésének második teljes évében a 14. helyig tudott növekedni, miközben a G’Roby és a Prima Online mellett 2019 áprilisban elindult a SPAR online áruháza is.

A TOP10

  1. A lista első helyén négy év után történt változás. A 2018-as forgalmi adatok alapján az eMAG lett Magyarország legnagyobb forgalmú webáruháza.
  1. 2018-as eredményei alapján az Extreme Digital szerezte meg az előkelő második helyet. A magyar kézben lévő, online háttérből induló cég továbbra is a hazai online kiskereskedelem egyik legmeghatározóbb, legismertebb szereplője.
  1. A képzeletbeli dobogó harmadik helyét ezúttal is a Media Markt online áruháza foglalja el. Ezzel a nagy hazai múltra visszatekintő műszaki áruházlánc továbbra is az ország legnagyobb, hagyományos értékesítési háttérből induló e-kereskedelmi szereplője.
  1. A tavalyi erőteljes növekedés után, egy év alatt négy pozíciót javítva, negyedik helyre került az Alza.hu. A cseh piac legismertebb és legnagyobb e-kereskedője nálunk csak 2017 őszén kezdett aktív marketingbe, ez mégis elég volt ahhoz, hogy magyar működésének első teljes évében máris a dobogó közelébe kerüljön. Ezzel a növekedési ütemmel már az idei éves forgalmával is egyértelmű kihívója lehet az első helynek.
  1. Magyarország legnagyobb fotós webáruháza, a 220 VOLT megőrizte a listán elért ötödik helyét – ehhez azonban nekik is árbevétel-növekedésre volt szükségük.
  1. Az ország legnagyobb számítástechnikai webshopjaként az iPon pozíciója is változatlan, a magyar hátterű cég a listán a hatodik helyet foglalja el.
  1. Az idei TOP10 új belépőjeként hetedik helyen nyitott a Magyar Telekom online áruháza. A telekommunikációs cég az ország legnagyobb online mobiltelefon & tablet értékesítője.
  1. Nyolcadik helyre került a TESCO online áruháza. Az online FMCG szektorban továbbra is piacvezető.
  1. Kilencedik helyen végzett az Aqua, a mezőny legrégebbi e-kereskedője. A magyar tulajdonú áruház ezzel megőrizte az egy évvel ezelőtti pozícióját.
  1. Az idei TOP10 mezőnyét ezúttal is a Libri-Bookline zárja. Bár az ország „kultúráért felelős” webshopja nem tudott javítani a listán elfoglalt pozícióján, a 2018-as év a cég számára egyértelmű siker, pozíciójuk megőrzéséhez a cégcsoport intenzív online fejlesztései is hozzájárultak.

Az első tíz mögött is élénkül a verseny

A TOP10-et követő mezőny is egyre erősebb, ezért az idei lista további 6 nevesített webáruházzal bővült, ráadásul mindegyik áruház más-más piaci szegmensben működve nőtt nagyra:

  1. A 2017-es év nehézségei után 2018-ban sem tudott megerősödni a MALL.hu. A webpláza négy helyet rontva kikerült az első tízből és az idei listán 11. helyen zárt.
  1. A magyar hátterű Euronics 2018-as eredményei alapján az ország 12. legnagyobb webáruháza lett. A nemrég arculatváltáson átesett, több mint 60 áruházzal rendelkező műszaki kereskedő – a jelenlegi növekedési dinamika alapján – néhány éven belül akár az első 5-10 közé is kerülhet.
  1. A 13. helyet a tisztán online kereskedőként működő PCX foglalta el. A magyar tulajdonú webáruház az iPon és az Aqua mellett a harmadik legnagyobb számítástechnikai kereskedő a mezőnyben.
  1. Az Auchan Online működésének második teljes évében a lista 14. helyére került. Széles – nem csak élelmiszer jellegű termékekre korlátozódó – kínálata a következő években is komoly növekedési tartalékokat jelenthet.
  1. Az országosan 20 áruházzal rendelkező Praktiker egy évtizeddel ezelőtt indította saját webáruházát. Az online barkács szektor legnagyobb szereplője 2018-ban a magyar piac 15. legnagyobb webáruháza lett.
  1. A nevesített lista 16. helyét a Tchibo webáruháza foglalja el. A legnagyobb forgalmú webáruházak mezőnyében egyedüliként szinte kizárólag saját márkás termékek értékesítésével foglalkozik. Kínálatuk gerincét a női vásárlókat célzó szezonális, gyorsan forgó lakberendezési és divatcikkek alkotják.