Magyar tüdővitaminnal kezelik a betegeket a kiskunhalasi járványkórházban


Egyre több súlyos állapotú koronavírusos beteget kezelnek a kiskunhalasi járványkórházban is, ahol az Air7 jóvoltából magyar fejlesztésű tüdővitaminnal kezelik a fertőzötteket. Az orvosok a terápia kiegészítéseként alkalmazzák a készítmény, amit úgy alkottak meg, hogy kifejezetten az emberi tüdőt erősítse és védje. A gyógyszertárakban immár több mint egy éve kapható az étrend-kiegészítő, amiről szinte kivétel nélkül csak pozitív felhasználói visszajelzést kapott azóta a gyártó.



Javában tombol a koronavírus-járvány negyedik hulláma Magyarországon, és egyelőre nem látszik a fény az alagút végén. Csütörtökön már több mint hatezer új fertőzöttet azonosítottak hazánkban, és 24 óra alatt több mint száz áldozatot követelt a betegség, amire május óta nem volt példa itthon.

Ezzel párhuzamosan dinamikusan nő a kórházi kezelésre szorulók és a lélegeztetőgépen lévők száma is. A kiskunhalasi járványkórházba is egyre több súlyos állapotú beteget szállítanak, az egészségügyi dolgozók pedig emberfeletti munkát végeznek annak érdekében, hogy emberéleteket mentsenek.

Ebben van segítségükre egy magyar fejlesztésű tüdővitamin, amit a terápia kiegészítéseként alkalmaznak, köszönhetően a gyártónak, amely a napokban nagy mennyiségben adományozott az intézménynek.

Az Air7 táplálékkiegészítő ugyan nem gyógyír a betegségre, azonban abban egyetértés van az orvostársadalomban, hogy egészséges tüdővel jobb eséllyel indulunk a vírus ellen. A pandémia kitörését követően életre hívott, tavaly nyár óta kapható speciális vitamin pozitív hatásai pedig az elmúlt bő egy évben a gyakorlatban is visszaigazolást nyertek.

A készítményt úgy alkották meg, hogy kifejezetten az emberi tüdőt erősítse és védje. Az ACE-vitaminok mellett tartalmaz Q10 koenzimet, mely egyrészt segíti a vér oxigénellátását, valamint erősíti az immunrendszert. Fontos összetevője a Cordyceps sinensis magashegyi gombafaj kivonata, mivel ez az összes esszenciális aminosavat tartalmazza és többek közt például fokozza az adenozin-trifoszfát (ATP) termelődését, mely sejtjeink legfontosabb energiaforrása. Ezen felül még és B6- és D3-vitamint, valamint rutint tartalmaz a készítmény. A piacra kerülés óta eltelt hónapokban számos felhasználói visszajelzést kapott a gyártó.

A több külföldi országban is értékesített Air7 tüdővitamin fogyasztói közül a legtöbben arról számoltak be, hogy míg korábban nehézségeik voltak a légzésnél, a készítmény alkalmazása óta ezek szinte elmúltak.

A legjobb persze el sem kapni a vírust, aminek első és legfontosabb eszközei a hatékony védőoltások. Ugyanakkor, ha már megtörtént a baj, cselekedni kell. A kiskunhalasi járványkórházban kezelt betegek esetében az Air7 tüdővitamin alkalmazása akár életeket is menthet.

https://tesztalelkemindennek.hu/2021/02/23/birod-tudovel/