Magyar startup reformálhatja meg a zeneipart

A zeneiparban való boldoguláshoz ma már nem elég a művészi tehetség, vállalkozóként is boldogulni kell. Ehhez nyújt segítséget egy magyar fejlesztés, a start it @K&H inkubátorban fejlődő Sindra.io, ami egy helyen teszi elérthetővé a világ bármely pontján dolgozó zenészek számára, hogy bemutassák teljes porfóliójukat, zenei projekteket alakítsanak ki és válogassanak a fellépési lehetőségek közül.

Hatalmas sebességre kapcsolt a zeneipar: már most 11 millió előadó van, 2030-ra pedig világszerte több mint 50 millió lehet majd a Goldman Sachs elemzői szerint. A várhatóan közel ötszörös növekedés mellett az őket támogató szakemberekre, mint a producerek, dalszövegírók, session zenészek, is egyre nagyobb a kereslet. Eközben a zenei stílusok és trendek is villámgyorsan változnak, sőt, a technológia és a közösségi platformok is meghatározó szereplői lettek a zeneiparnak. Mindezek a változások olyan komoly kihívásokat jelentenek a zenészeknek, amelyekkel, ha nem képesek lépést tartani, könnyen a zeneipar peremére kerülhetnek.

Ebben az útvesztőben nyújt mentőövet a zenészeknek egy hazai fejlesztés. Vámos András zenei producer (nevéhez olyan slágerek köthetők, mint pl. Follow the Flow – Nem tudja senki és Majka, Curtis, Király Viktor – Füttyös dal) és Tóth Gergő UI/UX designer, a Sindra.io alapítói ugyanis egy olyan marketplace-alapú platformot hoztak létre, amely egyetlen felületen fogja össze a zenei szabadúszó munkákat és az élő fellépési lehetőségeket, emellett segítséget nyújt a karriermanagementben és a zenei együttműködések létrejöttében is.

“A platformunk célja a zenészek karrierépítésének segítése hazai és nemzetközi szinten egyaránt, ezért egy olyan marketplace-alapú megoldást fejlesztettünk, amely egyedülálló módon fedi le a zeneipar teljes igényét: amellett, hogy lehetőséget ad az előadóknak arra, hogy bemutassák zenei tudásukat, segítséget nyújt nekik a zenei portfoliók építésében, a projekt alapú munkaszerzésben, a fellépésszervezésben és az együttműködések kialakításában is. Mindezt úgy, hogy a fokozott biztonsági követelményeknek és a ma elvárt felhasználói szempontoknak is megfelel” – mondta el Tóth Gergő, a Sindra.io egyik alapítója.

A Sindra.io csapata 2022. szeptemberében csatlakozott a legnagyobb hazai nagyvállalati inkubátorhoz, a start it @K&H programhoz. „Az inkubátorunk iparágtól függetlenül támogatja a hazai startupokat abban, hogy rövid időben belül látványos fejlődést, szintlépést érjenek el, hiszen az innovatív megoldásoknak minden szektorban helyük van. A számos oktatási, agrár, egészségügyi és fenntarthatósági csapatok mellett így nálunk helyet kaphatott egy olyan innovatív megoldás is, ami a zeneipart, a zenészek önmenedzsmentjét és kapcsolatépítését forradalmasíthatja” – mondta el Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

Az idén augusztusban indult platformra már több száz zenész regisztrált, naponta jelennek meg újabb és újabb tehetségek, a felhasználók életkora és tevékenységi köre pedig szerteágazó. A csapat hosszú távú célja, hogy a zenei karriermanagement és marketplace-alapú zenei platformok élvonalbeli szereplői legyenek.