Magyar olimpikonok arcképei díszítik a Városháza park tűzfalát

Elkészült a „Nemzetünk Sportolói” faldekoráció

A Fővárosi Önkormányzat felkérésére és támogatásával a Színes Város Csoport hat híres magyar sportoló arcmását örökítette meg az V. kerület, Városháza park homlokzati tűzfalán.

Különleges, közel 300 négyzetméteres faldekoráció valósult meg a belvárosi tűzoltóság kiskörútra néző falfelületén, amelyet mostantól nemzetünk sportolóinak portréi díszítenek. Az igényes kivitelű dekorációs falfestés nem csak esztétikussá teszi a felületet, hanem emléket állít élő és már elhunyt olimpikonjainknak egyaránt.

Budapest idén Európa Sportfővárosa, ezért is és több okból is választottunk magyar olimpikonokat, akik a pályájuk során maradandót vittek véghez, a kitartásukkal, a példamutatásukkal, azzal, hogy soha nem adták fel. Ez a mai kor emberének is nagy erejű üzenet lehet, mely erőt ad és arra ösztönöz minket is, hogy ne adjuk fel az álmainkat és előre nézzünk. A sport arra neveli a fiatalokat, hogy küzdjenek és tegyenek meg mindent a céljaik elérése érdekében. Ezzel az alkotással is szeretnénk tisztelegni nagyjaink előtt.” – fogalmazott dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes.

A Nemzetünk Sportolói falfestmény két hét alatt készült el, amelynek során 350 liter festéket használt fel a Színes Város hat fős csapata. Az alkotást redukált színvilág jellemzi, a portrék a szürke árnyalataival építkeznek, így igazi élénkséget, üde hatást adnak a további, kiegészítő színek. A fókusz az ismert és elismert sportolóink életútján van, hogy a fiatalabb generációk is megismerhessék őket és motivációt leljenek benne. Minden sportolóhoz adott szín társul, amely vizuális játékot eredményez, valamint a szövegek, adatok is egyértelműen beépülnek a látványvilágba. Megjelennek fontosabb évszámok, helyszínek, valamint az elért teljesítmények is.

Nagyon fontos nekünk ez a felület, hiszen az egész hazai tűzfalfestési sorozat itt indult el, amelynek nyomán sok tízezer négyzetméter fal szépült meg az egész országban, de főként Budapesten. Sajnos pár hónappal ezelőtt az amúgy is rossz állapotú falat összefirkálták, de a fehérre festés helyett ezt a koncepciót választottuk a város vezetésével egyetértésben.” – mondta el Flór Péter, a Színes Város főtitkára.

Olimpikonjaink, akiket láthatunk az új falfestményen:

Albert Flórián, válogatott labdarúgó, az egyedüli magyar aranylabdás, a Nemzet Sportolója, Budapest díszpolgára.
Balczó András, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok magyar öttusázó, az öttusasport történetének egyik legnagyobb alakja. Budapest díszpolgára.
Egerszegi Krisztina, ötszörös olimpiai bajnok, többszörös Európa- és világbajnok magyar úszó. Egyike a modern olimpiák legsikeresebb magyar sportolóinak, a legfiatalabb magyar olimpiai bajnok 1988 óta. A Magyar Szent István-rend kitüntetettje, Budapest díszpolgára.
Gyarmati Dezső, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett magyar vízilabdázó, szakedző, Budapest díszpolgára.
Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett ötszörös olimpiai bajnok magyar tornász; a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, 46 alkalommal nyert magyar bajnokságot és hétszeres csapatbajnok.
Zsivótzky Gyula, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett olimpiai bajnok atléta (kalapácsvető), sportvezető.